Celeb

Halálosan megfenyegették Oszter Sándort

Bors

Létrehozva: 2016.12.29.

<p>Állítólag már az erdőben sincs biztonságban. Nem is egy súlyos fenyegetést kapott!</p>

Mióta belekeveredett egy csúnya büntetőügybe, rájár a rúd Oszter Sándorra – írja a Story magazin. Ügye már bírósági szakaszban van, társaival befolyással üzérkedés miatt emeltek vádat ellene. A vád szerint egy szökésben lévő vádlottól több tízmillió forintot csaltak ki azzal, hogy bizonyos helyeken közbenjárnak majd az érdekében. Oszter egy adócsaló ügyének elsimításában akart segédkezni. A színész megrendült egészségi állapota miatt a bírósági tárgyalásán sem tudott megjelenni – azt közölte, arcüreggyulladást kapott, ami olyan magas lázzal járt, hogy ügyeletre kellett rohannia.

A magazin munkatársa is betegágyán érte utol, s Oszter azt mesélte, az utóbbi hónapok – szerinte – alaptalan vádai nem csak az egészségét, hanem a lelkét is megviselték. Oszter az erdőben talált nyugalomra – mindaddig, amíg elmondása szerint halálosan meg nem fenyegették és a vadászlesét is megrongálták. A rongálók ezüst szprével firkáltak a vadászlesre, mégpedig a következőt: „Megdöglesz, te bűnöző csaló".

– Egy másik alkalommal egy férfi támadt nekem az erdőben. Feltételezésem szerint ő a fámat akarta ellopni – magyarázta a színész, aki feljelentést is tett a rendőrségen, de már a nyomozást is lezárták ez ügyben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek