Celeb

Hírzárlatot rendeltek el Cserhalmi állapotáról

P. J.

Létrehozva: 2017.06.07.

Ellentmondásos hírek érkeztek Cserhalmi György egészségi állapotáról. A színész a Bors érdeklődésére nem tudott jó hírekkel szolgálni, a kórházban, ahol korábban mûtötték, nem mondhatnak semmit. Az ôszre viszont színpadra várják.

Forrás: MTI

Jó ideje nem tudni semmit Cserhalmi György állapotáról, aki legutóbb egy gerincműtéten esett át, amit több hónapnyi rehabilitációs folyamat követhet. A műtét a debreceni Kenézy Gyula Kórházban volt, itt érdeklődtünk. Szentgyörgyi János szóvivő azonban nem tudott biztató információkkal szolgálni a Nemzet Színésze állapotáról.

– Sajnos nem tudok már nyilatkozni a művész úr gyógyulásáról. Megtiltotta, hogy bármit is eláruljak az egészségi állapotáról – zárta rövidre a szóvivő, aki két hónappal ezelőtt azt mondta nekünk, hogy a lábadozás időszaka csupán néhány napot vesz igénybe, majd azt egy hosszabb rehabilitáció követi a Med-Hotelben.

Mint sokan emlékezhetnek rá, először az a hír járta be a sajtót, hogy a 68 éves színész térdműtétje miatt kellett megoperálni a gerincét. A valóság azonban az volt, hogy a térdműtét jól sikerült, a gerincműtét pedig egy attól teljesen független beavatkozás volt. Maga Cserhalmi György beszélt korábban arról, hogy gerinccsatorna-szűkülete volt.

Elértük telefonon tegnap a színészt is, aki bár örült az érdeklődésnek, kedvesen csak annyit mondott, hogy nem   szeretne a hogylétéről nyilatkozni.

– Köszönöm szépen az érdeklődést, de senkinek nem számolok be az egészségügyi állapotomról, csak a családomnak nyilatkozom arról, hogyan vagyok mostanában – mondta a Borsnak Cserhalmi György.

A vászonról visszaköszön

Különös: miközben nem tudni, mikor tér vissza Cserhalmi a színpadra, az­alatt a filmvászontól köszön ránk. Cannes-ban mutatták be ugyanis a színész legújabb filmjét, ahol Balsai Mónika mellett láthatjuk a Jupiter Holdja című drámában. A hazai mozikban egyébként éppen holnaptól tűzik műsorra az alkotást.

A kollégái azonban már nagyon várják vissza. A székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeti igazgatója, Bagó Bertalan szerint, ha minden jól megy, akkor az általa rendezett Bertolt Brecht: Jóembert keresünk című darabban térne vissza a színpadra Cserhalmi György. A darab pre­mierjét novemberre tervezi a színház. Ugyanitt az előző két hónapban kellett lemondani a színész önálló estjét, mely Cserhalmi Anzix estek néven futott. A Nemzet Színészét három évvel ezelőtt is eltiltották a színpadi munkától a gerincproblémái miatt, de akkor a következő évadban már újra a világot jelentő deszkákra állhatott.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek