Celeb

Jollyék megelégelték a sárdobálást

Címkék
SuzyJolly

uv

Létrehozva: 2019.11.16.

Forrás: Facebook

Elcsendesülni látszik Jolly és Suzy magánéleti drámája, és úgy tűnik, a hónapok óta tartó adok-kapok végül békébe torkollik. Lapunkat meglepve, Tarcsi Zoltán már most is harmóniáról beszélt. 

– Semmi gond nincs köztünk Suzyval. Béke van, ezért is tudunk a mai napig együtt színpadra lépni – kezdte váratlan fordulattal la­punknak az előadó, aki megelégelte a sárdobálást. Jolly azt mondta, mindkettőjüknek volt ideje lenyugodni, és mára sikerült rendezni a kapcsolatukat. 

– Nyilván mindenkiben vannak sérelmek, de lenyugodtunk, nincs harag. Teljesen megváltoztak az érzéseink, és már kö­zömbösek vagyunk egymás iránt – folytatta a mulatós zenész, aki nagyrészt ennek tudja be azt is, hogy gyermeke édesanyjával jövőre már a karrierjüket is külön utakon folytatják. Jolly szerint ugyanis párosuk mára hiteltelenné vált, hiszen míg korábban szerelmespárként énekeltek és valós, gyengéd érzelmek szőtték át az előadásukat, ma elhidegülve állnak együtt a színpadon.

– Ez a felállás már nem működik, nem az igazi, és amúgy is végre szeretnék a saját karrieremmel foglalkozni. Egyengettem én már sokak pályafutását, Suzy is táncos volt, akiből énekest csináltam, de most már magamra, a saját zenei utamra akarok koncentrálni – szögezte le Jolly, aki úgy tudja, volt neje pedig új bizniszbe vágott és cukrászdát nyitott. 

Jolly fiókja viszont telik az új szerzeményekkel, éjjel-nappal dalokat ír, új klipet készít és magánélete is kiegyensúlyozott. Lapunknak elárulta, párjával, Szuperák Barbarával a legnagyobb szerelemben él, csak egy aprócska bökkenő miatt nem ke­rek egész még minden. 

– Suzy valamiért nem tudja elfogadni az új kapcsolatomat, de azt gondolom, ha majd neki is lesz párja, más lesz a hozzáállása. Részemről még barátok is lehetnénk. A legnehezebb az, hogy a távolság és a munka miatt a kislányomat jóval kevesebbet látom, mint azelőtt – szomorodott el egy pillanatra az énekes.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek