Állítja, gátlásos fiú volt, aki majdnem rockzenész lett, de közbeszólt az anyukája. Manapság Sinatra-koncerttel járja az országot, miközben Christopher Lambert elől happolt el egy munkát.
Honnan jön?
Úszásból. Ha tudok, minden reggel úszom két-háromezer métert.
Az, hogy több mint tíz éve eljött a Vígszínházból, jó vagy rossz döntés volt?
Rossz is, jó is, mert valahol a színház volt az otthonom, olyan, mint a gyereknek az iskola, adott egyfajta állandóságot. De nem jó a kiszolgáltatottság, hogy néha a fejed fölött döntenek. De hálás vagyok az ott töltött évekért, tartjuk a kapcsolatot, szerdán jártam utoljára a Vígben, Eszenyi Enikő születésnapján.
Mivel pótolja a színházat?
Nem pótlom, most más a fókusz. Megvalósítottam egy régi álmom, ami eredetileg egy Sinatra-koncert volt bigbanddel. Sok idő eltelt onnantól, hogy kitaláltam, aztán egyszer rákérdezett a menedzserem, Stern Éva: tényleg akarod? Akkor elkezdtük megvalósítani. Még ébredőben volt ez a történet, amikor vettem egy gitárt Amerikában. Aztán itthon egy David Bowie-emlékest kapcsán találkoztam Nagy Ádámmal a Roy és Ádámból. Ott megszületett az ötlet, ő lesz az állandó gitáros, de én is játszom. Az Idegenek az éjszakában, nem Sinatráról szól, hanem az életemről, ezekkel a zseniális dalokkal. A dalok között sok privát történetet elmesélek, amit még soha máshol, ott valóban megnyílok. Járjuk az országot, aki eljön, láthatja, ki vagyok valójában. Míg a színpadon a szerepek mögé bújunk, itt tényleg önmagam vagyok. Rákaptam az ízére.
De nem bigband?
Nem, a koncert egyik specialitása, hogy maroknyi a csapat, éppen beférünk egy Suzukiba. Egy nagyba. Játszottunk már ezzel a felállással 6-800 ember előtt is, és bőven kitöltjük a teret. De volt adventi koncertünk a Debreceni Református Nagytemplomban és Pécsett, a Zsolnay-negyedben is, ahol zongoristával egészültünk ki, és volt nagyzenekaros koncertünk is, a Budapesti Nyári Fesztiválon. Tudunk alkalmazkodni az adott tér lehetőségeihez. Mindenhol örülnek, hogy nem csak egy nehezen mozgatható bigbanddel tudunk menni, de ahol arra van igény, az is működik.
Honnan datálódik a gitár szeretete?
16 évesen kezdtem Pécsett. Ha anyám nincs résen, és nem veri a fejemet, lehet, el sem megyek a felvételire, zenész leszek. Zenekarom is volt, a Maradék. Heti rendszerességgel játszottunk rockot, bluest. Akkor még az énekkel hadilábon álltam. A főiskolán kezdett el tanítani Bagó Gizi, 18 évig jártam hozzá.
Mióta zenész is lett, még több nő rajong önért?
Zenész nem lettem azért. Ez nem rockzene, hanem swing. Más közönség, de tény, hogy engem is akarnak látni, nem csak a dalokra kíváncsiak.
Azóta nem állt csak színészként színpadon?
De. Például A Játékkészítőben rám írták a szerepet, amit 12 előadás alatt, ötvenezren láttak. Bármikor tudok vállalni ilyen feladatokat. David Bowie nagy kedvencem, ő mondta, hogy a korral leszel az, akinek egész életedben lenned kellett volna. A kor adomány, ami hozzád tesz.
Azért nem beszél az amerikai életéről, mert akkor azt hiszik, itthon nem vállal munkát? Ez butaság, akkor jön haza, amikor akar, nem?
Így van! Szeretném mindenkiben erősíteni, hogy itthon ugyanúgy dolgozom.
Azért meséljen, mit csinál kint?
Castingokra járok, dolgozom ugyanúgy, mint itthon. Most fejeztem be egy fekete-fehér művészi vámpírfilmet. Izgalmas szerep volt. És szinkronizáltam magam magyarra a The Markt című moziban.
Merthogy a második részben megkapta a főszerepet. Mondja el, hogy ki helyett!
Christopher Lambert. Én vagyok az antikrisztus, a gonosz, a világ ura.
Hogyhogy nincs gondja az angollal?
A szüleimnek hála kétnyelvű suliba jártam, aztán magam felvételiztem angol tagozatos gimibe. A színházi évek alatt az angoltudásom pihent a gitárral együtt. Amikor megkaptam az első szerepem külföldi filmben, frissítettem a tudásom.
Igaz, hogy a zöldkártyáért még azt is bizonyítania kellett, hogy a Jászai-díjat színészként kapta?
Igen, azt amit itthon elértem, ott bizonyítani kellett. Egy évig húzódott ez a procedúra, ha nincs a két jótevőm Amerikában, Somlai Edina és Márkus Robi, nem is biztos, hogy végig tudom csinálni.
Milyen ott élni?
Los Angeles nagy város, sokan vannak benne. Látszólag olyan, mint Európa, de igazából nagyon nem. Más kultúra, mások a léptékek, időbe telt megszokni. Itthon ebben a rohanásban elfeledkezel mindenről. Rohanok, hogy megkapjam a munkát, aztán, hogy a következőt, de hol az öröm? Egyik melóból esel a másikba, nincs időd magadra.
Megváltoztatta a másfajta élet?
Megváltoztatott, igen, a családom, barátaim szerint is. Mielőtt megkérdezné, nem bántam meg, mozgásban az élet.
Pletykálták, hogy barátnője van. Itt is, ott is?
Nem matrózéletet élek, hanem egy kétgyermekes, negyvennégy éves férfiét, aki nem a magánélete kiteregetésével van jelen.
Nem akar családban élni?
A családi kötöttségek mindig is fontosak voltak nekem! A nagyobbik fiam 16, a kisebbik 14 éves lesz. Természetes, hogy fontos szerepük van az életemben, ahogy az övékben is nekem. Büszke vagyok rájuk, elégedett és elfogult.
A kisebbik fia, Zalán, szerepel a Billy Eliott című musicalben az Erkel Színházban, és zseniális benne.
Nagyon büszke vagyok rá. Így jönnek ki a gének! (Nevet). De nem is volt rám szükség, olyan jó közegbe, jó tanárok kezébe került. Fantasztikus és nagyon megható volt őt színpadon látni, az egész család együtt nézte meg. A nagyobbik fiam gimnazista kamasz, a kicsivel nagyon jó testvérek, szeretik egymást. Ő nagyon jól ír, fényképez és focizik, nagyon büszke vagyok rá is. Amit próbálok nekik útravalóul adni az az, hogy: küzdj az álmaidért és mindent el tudsz érni! A kitartás az egyik legszebb erény.
Kamarás Iván élete
1970-80-as évek
Született 1972. december 22-én, Pécsett. Édesanyja Uhrik Teodóra balett-táncos, édesapja Kamarás András grafikusművész. Nevelőapja féléves korától Lovas Pál balett-táncos. Már általános iskolásként is amatőr színjátszókörbe jár. Pécsett érettségizik. Gimnazista, amikor már játszhat a pécsi Kamaraszínházban.
1990–1995
Elsőre felveszik a Színművészetire, 1995-ben diplomázik.
1997–2007
1997-től, 2009-ig a Vígszínház tagja, akkor egy évre Los Angelesbe költözött. Azóta ingázik és életében a filmezésé lesz a főszerep. 2006-ban Jászai-díjat kap.
Napjainkban
Hobbija a sport, a motorozás. Idegenek az éjszakában című Sinatra-estjével járja az országot.
Önről nem az jut eszembe, hogy küzdenie kellett, inkább, hogy minden az ölébe hullott.
A mai napig kell küzdenem. Érdekes, a főiskolán Kornis Mihály is azt mondta: magának olyan könnyű a nagy tehetségével csak csettint és eléri. Nem igaz! Küzdelem volt, mire fel tudtam magam szabadítani. Gátlásos, érzékeny, zárkózott fiú voltam, akit nem volt könnyű kinyitni. Annyit csesztettek a suliban! Mindenkit csesztetnek, aki kicsit más. Valószínűleg szúrtam az emberek szemét, mert kilógtam a sorból. Ma már elfogadom magam, miközben igyekszem fejlődni. És most kérdezze meg azt, amit látom, hogy nem mer.
Mi igaz abból a pletykából, hogy Darvas Iván az apja?
El kell áruljam a szörnyű titkot: nem Darvas Iván gyermeke vagyok. Édesanyámtól is sokszor megkérdezték: „Dóri, most már tudni akarjuk az igazságot, mondd el!” Anyám még csak nem is találkozott soha Darvassal. Nagyon sokra tartom őt, tudom, hogy vannak fiatalkori fotók róla, amin nagyon hasonlítunk, de attól még nem az apám. Egyébként hasonlítottak már David Bowie-hoz és David Beckhamhez is. Tessék, itt van egy kép a nagyapámról és egy másik az apukámról. Hasonlítok rájuk?
Nagyon is!
