Celeb

Kiderült: két nőtől három lánya van Fásy Ádámnak

GYLF

Létrehozva: 2017.05.30.

A mulatós műsorok királya soha nem beszélt azokról az időkről, amikor Zsüliett édesanyját még nem ismerte. Pedig lenne mit mesélnie, hiszen szép nagy családot mondhat magáénak.

Kiderült: két nőtől három lánya van Fásy Ádámnak

Magazinokban, napilapokban is csak ritkán olvashattunk róluk, pedig Fásy Ádám életének mindennapos szereplői. A mulatós zene királya mégis tiszteletben tartja a kérésüket, és nem próbál meg velük a címlapokra kerülni. Talán ezért is fordulhatott elő, hogy a Bors egy olvasója is meglepődött, amikor május 20-án nem mindennapi találkozás és beszélgetés szemtanúja volt Szegeden.

– Egy sarki étkezdében álltunk meg, amikor az ablakból észrevettünk egy nagy autót – mondta Ibolya. – Meglepetésünkre hátulról Fásy Ádám felesége, valamint kislányuk, Zsülike szállt ki, elölről pedig egy férfi és a sofőr Fásy Ádám. Ezt követően tűnt fel egy ismeretlen nő és egy kisfiú, akik odaléptek hozzájuk, puszit adtak. „Szia, apa!” – üdvözölte Fásyt az ismeretlen. A párommal meglepődtünk, hiszen egyikünk sem tudta, hogy Ádámnak Zsülikén kívül van másik lánya is – közölte Ibolya, akinek az információiért természetesen jár a 15 ezer forint.

Kérdésünkre azt is hozzátette: évtizedek óta nézik Ádám műsorait, a Zenebutikon már Zsülikét is, ezért is lepte meg őket a nagy találkozás. Pedig akik igazán jól ismerik a zenész-producert, tudhatják, nem csak kitűnő televíziós és mulattató, édesapának sem utolsó. Erről árulkodik a közösségi oldalon vezetett blogja is, ahol igenis nyoma van mindennek. Fásy Ádám ugyanis három gyönyörű lány büszke édesapja, unokája is van, nem is egy.

Egyik lá­nya, Anita nyil­vános adat­lapján évekre visszamenőleg bárki megtekintheti azt is, sosem feledkezik meg róluk. A nő 2012. december 24-én egy karácsonyi képeslappal kívánt kellemes ünnepeket az ismerőseinek, Fásy Ádám pedig ekképp köszönte meg neki:

„Nektek is Áldott Karácsonyt kívánunk, drága kislányom és kisunokám!” 2015. május 31-én a kisfiú képe alatt büszkén jelentette ki: „Az én kisunokám!!!!”, idén februárban pedig már a keresztnevét is elárulta – Viktor.

Zsülikén kívül ugyanakkor más gyermekeknek nincs nyoma az interneten, a Wikipédián legalábbis. Mindez nem véletlen – Fásy Ádám mindig tiszteletben tartja szerettei akaratát, ez esetben is erről van szó. A Zenebutik sztárja a Borsnak most azt is elárulta, nem is egy, és nem is két lány büszke apja.

– Anitának, a lányomnak is van egy testvére, Blanka. Mindketten az előző kapcsolatomból születtek – mondta a Borsnak Fásy. – Aznap egy fellépésről ha­zafelé ugrottunk be az unokámhoz, a szülinapját ünnepelte. Nagyon jó a kapcsolatom mindkét lányommal és mindkét unokámmal, mindennap beszélünk. Kitűnő családanyák, felnőtt, rendes emberek – tette hozzá a büszke apuka.    

Zsülike színpadra született

A kifejezés sokszor túlzó, Fásy Zsülike esetében azonban biztosan nem. Fásy Ádám 1991-ben lett szépségversenyek licenctulajdonosa, és ekkor ismerte meg feleségét, Marikát. Szerelmük gyümölcse, Zsülike 1998 februárjában született, és nyolc­éves koráig minden egyes Miss World és Miss Universe versenyen színpadra állt, ő vitte a koronát. Ádám mulatós műsoraiban sem volt ez másképp, azóta pedig már nem csak énekesként, műsorvezetőként is debütált a Zenebutik csatornán. Zsüli egyébként tizenhat évesen érettségizett le.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek