<p>Fájdalmas vallomást tett a Borsnak a gyászban megtört Dékány Sarolta, aki férje halála óta értelmetlennek tartja az életét. Az özvegyben a temetés óta gyerekei tartják a lelket.</p>
Koós János felesége az énekes halála óta magába roskadva várja, hogy enyhüljön a gyász okozta fájdalma, de a temetés óta csak rosszabbodott az állapota. Noha gyermekei, Koós Réka és Gergő gyakran meglátogatják, az énekes hiányát ők sem tudják enyhíteni. Dékány Sarolta megtörve nyilatkozott a Borsnak a mindennapokról, amelyeket teljesen értelmetlennek érez a férje nélkül.
– Egyre rosszabbul vagyok! Bár a temetés óta is nagyon sok a teendőm, és a gyerekek is eljönnek hozzám, mégis kilátástalan az életem. Rékával ma közösen ebédelünk, Gergő pedig csütörtökön látogat meg az unokámmal együtt. Nem szoktam elhagyni a házat, egy tapodtat sem mozdulok, és a férjem ruháihoz, személyes tárgyaihoz sem nyúltam. Minden úgy van, ahogyan azt János hagyta – mesélte a Borsnak Dékány Sarolta, aki negyvennyolc éven át, jóban-rosszban kitartott imádott férje mellett.
Koós Jánost és Dékány Saroltát csak a felsőbb erők választhatták el egymástól, 1971-ben tett fogadalmuk olyan erős szövetség volt, amelyet semmi sem tudott megtörni. A feleség minden törekvésében, álmában, céljában segítette, támogatta az énekest, akivel a közös munka csak még jobban összekovácsolta őket. Koós kapitány és neje a színpadon is pótolhatatlan párost alkottak, az Ezer évig várok rád, Az Életem egy szép regény, a Kár minden percért, és a Hogyha kell én című duettet számtalanszor előadták az ország valamennyi színpadán, mígnem az örök nevettetőt, március 2. hajnalán váratlanul elragadta a halál. A gyászhír az egész országot megrázta, a barátok pedig még az özvegyért is aggódtak, mert tudták, milyen szoros volt a kötelék kettőjük között.
Sarolta a történtek után napokra néma gyászba burkolózott, a házat is alig hagyta el. Napjai férje búcsúztatójának a szervezéséről szóltak, amit március 20-án, a Farkasréti temető Művészparcellájában tartottak. A temetés sem hozott megnyugvást a feleség számára, továbbra sem tudja feldolgozni, hogy elvesztette élete szerelmét.
Az idő nem gyógyír
Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint a fájdalmas gyászidőszakon az idő múlása sem segít, csupán megtanulunk együtt élni azzal az űrrel, amit szerettünk hagyott maga után.
– Az elménk minden pszichés energiát mozgósít, hogy elnyomja, elfojtsa a gyászt. A búcsúszertartásig gyakran fel sem fogjuk a veszteséget, a temetést követően, amikor ránktör az egyedüllét érzése, azonban hirtelen elveszítjük a kontrollt, és a nyakunkba szakad minden addig elnyomott fájdalom – magyarázta a Bors megkeresésére Makai Gábor, aki szerint éppen ezért természetes folyamat, hogy a gyászoló egyre nehezebben viseli a veszteséget, mígnem lassan hozzászokik a szerette nélküli élethez.
