Forrás: Végh István
Még fiatal legény volt, de már népszerű énekes, amikor Korda György igen közeli kapcsolatba került a két színészlegendával, Latinovits Zoltánnal és Ruttkai Évával.
– Az életem legszebb élményei közé tartozott – mondja Gyuri. – Az első saját lakásom, 1966 és 70 között a Damjanich és a Bajza utca sarkán álló garzonházban volt. Akkoriban az volt a legmodernebb lakóház Budapesten. Csodálatos emberek éltek ott. Én a harmadikon, a negyediken Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán. A hatodikon Horváth Ádám, Csűrös Karola, egy másik lakásban pedig Payer András.
Az énekes büszke rá, hogy élvezhette Latinovits Zoltán barátságát.
– Nehéz volt vele barátkozni, mégis baráti kapcsolatba kerültünk. Amikor először találkoztunk, rögtön letegezett. Emlékszem, néhányszor bevittem a Fészek Művész-klubba. Egyik alkalommal ebéd után mentünk, elég zilált állapotban volt, mindenkinek beszólt, aki bejött. A televíziószobában éppen Pécsi Sándor tartott előadást az egyik leghíresebb szerepéről, Lukáról, akit az Éjjeli menedékhelyben játszott. Nézte, nézte Zoltán, aztán egyszer csak felkiáltott: „A kereskedő magyarázza nekem, a műértőnek, hogyan kell képet eladni”. Ezen csodálkoztam, azt hittem, a kereskedőt áttételesen mondja. Pécsi Sándor ugyanolyan zseni volt, mint ő. A halála után pár évvel találkoztam Ruttkai Évával, és kértem, magyarázza el ezt. Kiderült, hogy Pécsi Sándor műkereskedéssel foglalkozott, műgyűjtő volt, a szakmában csak Kereskedőnek hívták.
– Tőle kaptam életem egyik legszebb kritikáját. Amikor a Fészekben elkezdte piszkálni a kollégákat, mondtam neki, „Zolikám, hagyd már abba!” Mire rám mordult: „Kuss, hát mi vagy te? Egy hang, semmi más!” A Színészkirály ezt valószínűleg sértésnek szánta, de az énekes bóknak tekinti.
Ruttkai sosem dolgozta fel a halálát
Ruttkai Éva gyászba temetkezett. Lányát, Gábor Júliát korábban arról kérdeztünk, fel tudta-e dolgozni a színésznő párja halálát.
– A szeretett férfi elvesztése fölötti fájdalomról vallott a szerepeiben: Lotte panaszában, amikor Goethe elhagyta, Cleopatra jajszavában Antonius halálát siratva… Minden lehetséges úton-módon igyekezett Zoltán emlékét őrizni: kiállításokat szervezett, létrehozta a Latinovits Zoltán Baráti Kört, boldog volt, amikor megjelentek Zoltán összegyűjtött írásai. De válaszolhatok egy szóval is: nem – felelte Júlia
– Ennél szebb kritikát, mint egy Latinovits szájából azt hallani, hogy egy hang vagyok! Azóta is őrzöm a szívemben, a lelkemben. Varázslatos ember volt, annyival több az átlagnál, hogy nem tudta a színésztársadalom igazán befogadni. Mindent másként látott, ebből adódtak a konfliktusai. De az utókor elismeri, hogy zseni volt. Így laktam egy zsenivel egy házban. Illetve kettővel, hiszen Ruttkai is az volt. Éva tündéri nő volt. A női szépséget nem csak egyféleképpen lehet kifejezni. Gyönyörű volt a kisugárzása, a kedvessége, a turcsi orra, ami nem volt pont szabályos. És a tehetsége. Bármit játszott, drámát, vígjátékot, mindenben elsôrangú volt.
Latinovits számkivetettségéről eszébe jut még egy történet.
– A kiskutyámmal rohantunk kifelé a házból, mert már nagyon kellett neki kimenni. Ott állt Zoltán, kérdezte, hova rohantok? Mondtam, sietünk, mert így is állandóan bántják, pedig sosem pisil a folyosón. Mire ő lehajolt, megsimogatta: „Sorstársam, testvérem!” Ilyen csodás emberekkel találkozni, az mély nyomot hagy az emberben.
