<p>Mádai Vivien a poklok poklát élte meg, miután első gyermekét hazavitte a kórházból. Ma már tudja, hogyan kezelje a szülés utáni depressziót, vállal még egy babát. </p>
Megdöbbentő dolgokat árult el a szülése utáni időszakról Mádai Vivien. Érintőlegesen már beszélt arról, hogy szülés utáni depresszióban szenvedett, ám most olyan mély érzéseket tárt fel a nyilvánosság előtt, amelyet az ember még a barátnőinek is fél elmondani. Vivient sokan próbálták lebeszélni arról, hogy kinyissa a száját, ám ő hajthatatlan volt.
– Ez olyan téma, amit minden nő szégyell. Pedig szinte mindenki átesik rajta. Ha anno elém került volna egy olyan blogbejegyzés, mint amilyet én tettem közzé, lehet, hogy segített volna rajtam. Sokkoló őszinteséggel, a lelkem legmélyebb érzéseit írtam le. Vállalom minden szavamat, és bevallom, szégyelltem magam a gondolataim miatt. Közel két évig érlelődött bennem ennek a bejegyzésnek a megírása, de végül úgy döntöttem: szeretnék segíteni a hasonló cipőben járó édesanyáknak, hogy lássák, nincsenek egyedül a problémával. Ma már boldog édesanya, feleség és nő vagyok! – magyarázta a Borsnak a műsorvezető, akinek hálálkodnak a kismamák az őszinteségéért.
A műsorvezetőnél szülés után a depresszió jelei azonnal megjelentek, miután férjével hazavitték a kórházból Zénót. Az oka a tehetetlenség volt. Vivien Lamome nevű blogjából idézünk, amelyben babáját, Zénót szólítja meg:
„Nem jöttünk ki jól. Nem tudtam, hogy érjek hozzád, mit mondjak neked, hogy tegyek veled jót. Te ezt érezted rajtam. Csak sírtál és sírtál, én pedig sírtam és sírtam. Miattad, de leginkább magam miatt. Kegyetlen, ugye? Okoltam mindent és mindenkit, de leginkább téged. Minek vagy itt? Minek kellett ez nekünk? Ki vagy Te? Mit akarsz tőlem? Nem vagyok erre felkészülve! Nem fog menni! Nem akarom, hogy itt legyél! Teher vagy és kolonc! Egy betolakodó, aki tönkretette az életemet! Nem szerettelek! A nagyi meglátta, hogy baj van. Tudta, hogy nem lesz ez így jó. És jött. Jönnie kellett.
Szerda délután a kanapén ültünk. Megetetett, pelenkázott és elaltatott. Én képtelen voltam. Kijött a szobádból, és azt mondtam neki könnyek között.
– Nekem ez a gyerek nem kell! A tiéd lehet, neveld fel te! Komolyan gondoltam. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a rám szakadt felelôsséggel és azzal a mérhetetlen szégyennel, amit a gondolataim miatt éreztem. Sosem tudtalak volna bántani, de biztos voltam abban, hogy Neked nem én vagyok a megfelelő személy. Nekem pedig nem Te.
Sosem féltem még senkitől ennyire, mint tőled. Nem tudtam enni, nem tudtam aludni, mert állandóan görcsben volt a gyomrom, és gombóc a torkomban. Minden reggel azt kívántam, bárcsak máshol ébrednék fel. És gyűlöltem, amivé váltam, és gyűlöltem élni is. Megszűnt a motiváció, a világ, megszűntem érezni és létezni. Meg akartam halni” – írta kendőzetlen őszinteséggel Vivien a blogjában, amelyben zokogó roncsnak nevezte magát, aki kifordult önmagából.
Felismerte, beteg, szakember segítségére van szüksége. Aztán ahogyan teltek a hónapok, egyszer csak észrevette: elmúltak a félelmei, és ő a világ legboldogabb embere, aki már azon gondolkozik, hogy mikor vállaljon újabb babát.
