Celeb

Mádai Vivien: Szerelemből szerelembe estem

A. T.

Létrehozva: 2017.05.29.

Bevallottan szerelmes típus Mádai Vivien, aki a saját szerelmi életén túl a barátai boldogságát is a szívén viseli, azt mondja, ő a magyar Cupidó. Imádja összeboronálni az ismerőseit, és nem egy olyan kapcsolat születésénél bábáskodott, ami a mai napig működik. Ám most beszéljünk Vivien titkairól.

– Nagyon szerelmes típus vagyok, és eddig általában szerelemből szerelembe estem. Először rögtön az óvodában, de fájó pillanat volt, amikor rájöttem, a fiúnak az óvodástársam tetszik. Így az első szerelem nekem azonnal az első csalódás is volt – meséli ma már nevetve A Nagy Duett című műsor sztárja. Ám ahogy mondják, fiatalság, bolondság és miután a tévés elkezdte az iskolát, már új választottja volt.

– Elsőtől ötödikes koromig együtt jártam egy kisfiúval a magunk gyerekes módján. Viccesen meg is szoktam jegyezni, ez volt eddig a leghosszabb kapcsolatom, hisz még a férjemmel, Zolival is csak négyévesek vagyunk. Szerelmes leveleket írogattunk egymásnak, kaptam nőnapra virágot... Tizenhat éves voltam, amikor úgy igazán először szerelmes lettem. Vele értek az első komolyabb élmények is – réved a múltba Vivi, aki annyira komolyan vette a tinilamúrt, hogy a szüleinek is bemutatta választottját. – Apukám nagyon jó fej, laza férfi, inkább barát, mint apa, és azt is megengedte, hogy egymásnál aludjunk a barátommal.

Két és fél év elteltével azonban a kamaszok érzelmei kihűltek és mindketten továbbléptek. A huszonnyolc éves Vivien át-esett még pár csalódáson, de végül néhány évvel ezelőtt rátalált álmai férfijára, a fogorvosként dolgozó Zoltánra, és ma már egy tündéri kisfiú, Zénó szülei.

– Nekem Zoli az igazi! Ő egy csodalény. Nehéz velem együtt élni, de neki ez is megy! Csak remélni tudom, hogy kitart mellettem, és ő lesz az utolsó szerelmem is!

Az első szerelem

Mindenki életében meghatározó az első szerelem. A Bors hétfőnként jelentkező rovatában a hírességek mellett olvasóink is vallanak. Várjuk további történeteiket, lehetőleg fotóval! Írja meg, mi lett a kapcsolat vége, és tudja-e, mi van egykori szerelmével!

Cím: elsoszerelem@borsonline.hu

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695621
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695621
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695621
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...