Mesterlövész várt rá lesben – 20 éve fogták el a Viszkist

A kerek évforduló kapcsán a Vasárnapi Bors felkereste a ma már keramikusként dolgozó Ambrust, emlékezzen vissza arra a bizonyos szerdai napra.

– Biztos, hogy 27-én? Nem korábban? – kérdezi munkatársunktól a Viszkis, aki végül elkezd visszaemlékezni élete talán legkeményebb szerdájára.

– Aznap délután 3-4 óra körül iszogattam, és éppen az ebédem készítettem, paprikás krumplit, de a füstölt oldalas helyett természetesen bélszínből – kezdi Attila, aki egy ismerőse irodának kialakított, minimálisan berendezett lakásában húzta meg magát júliusi szökése után.

– Furcsa volt, hogy bár ez a környék még éjjel kettőkor is nagyon forgalmas hely, akkor kora este szinte egyetlen hang sem jött be kintről. Ahogy kinéztem, láttam néhány rendőrt jobbra-balra futkorászni, illetve egy mesterlövészt is kifigyeltem. De persze már előtte sejtettem: ha nem lépek le az országból, akkor előbb-utóbb végem lesz, és mint később megtudtam, három nappal a rajtaütésem előtt már teljesen körbezártak mindent – meséli, majd elárulja, hogy elfogása előtt néhány nappal komoly hibát vétett.

– Talán három nappal korábban valaki felcsöngetett a kaputelefonon, ami gyanús is volt, hiszen előtte abban a 2,5-3 hónapban, amíg ott húztam meg magam, soha senkit nem kerestek ott. Természetesen később kiderült, hogy a rendőrök csekkoltak le.

Ambrust a szökése és bujkálása alatt egy barátja segítette, és közvetve neki is köszönheti a lebukását.

– Az utolsó, Üllői úti balhémnál otthagytam a kedvenc sárga táskámat, amiben többek között volt egy telefonkártya is. Ez alapján lenyomozták, kiket hívtam, kik voltak a segítőim, és ez alapján jutottak el hozzám is – folytatja, kiegészítve azzal, hogy 3-4 éve egy vásáron még találkozott is egy hölggyel, aki az egyik telefontársaságnál részt vett a hívásainak lenyomozásában. A Bors megtudta, mindössze néhány napon múlt, hogy Ambrus nem tudta elhagyni az országot, hiszen min­den szükséges papírt megszerzett a felszívódáshoz.

– Két napon múlt. Komolyan megsérültem az Üllői úti rablásnál, a fülemet is felsértette egy repesz, amitől még az OTP előtere is tiszta vér volt. Még napokkal később is úgy festettem, mint aki most jött vissza Sztálingrádból. Akkor már annyira frusztrált voltam a helyzetem miatt, hogy minden másnap megittam egy üveg whiskyt, hiszen utcára sem mehettem, mert az összes újság és tévé velem foglalkozott. Ugye a telefonján keresztül be­azonosították a segítőmet, ezután ellenőrizték a lakás víz-, gáz- és áramfogyasztását, ami nem azt igazolta, hogy azon a helyen hónapok óta nem lakik senki – meséli a Viszkis, majd rátér az utolsó szabadon töltött pillanataira.

– Este hét óra környékén kaptak el, éppen a Tényeket néztem a tévében. Az egyik ablakot nem biztosították a rendőrök, és lehet, hogy azon az ablakon keresztül valahogy meg tudtam volna viccelni őket, de tudtam, ha ott kilövök, teaszűrő lesz belőlem. A páncélpajzsok mögött álló rendőrök felszólítottak, mondtam, hogy nincs nálam semmi, aztán kinyitottam az ajtót, lefeküdtem a földre, és abszolút kulturált módon megbilincseltek, pedig bele is verhettek volna a falba. Még a zakómat is leporolták, és úgy adták fel rám, de a sörömet már nem engedték meginni, lefelé menet pedig a kommandósok fotózkodtak velem. Osváth László, a terrorelhárítás egykori vezetője fogott el, így neki köszönhetem az életet, hiszen ha nem kapnak el, szinte száz százalék, hogy azzal az életvitellel már nem élnék. Hogy milyen kicsi a világ, azt az is mutatja, hogy később az esküvőmre Osváth szerezte a zenekart – mondja Ambrus, akit végül 2002. szeptember 26-án 17 év fegyházbüntetésre ítéltek, ám jó magaviselete miatt 2012. január 31-én kiengedték.

Azóta kerámiáival járja az országot, legközelebb a komáromi András-napi vásáron november 15–17. között tűnik fel.