Nagy Feró: Én csináltam az első alkoholszondát

Túl az életműkoncerten vége a buliknak? Visszavonult?

Dehogy vonultam vissza! Nyáron vagy hetven koncertet nyomtunk, ezen a héten is volt négy. Hál’ isten sokat játszunk.

Mi a különbség a régi és a mostani bulik között?

Negyven éve mi mérges, sértett, meg nem értett zenekar voltunk. A koncertjeink nem voltak vidámak, állandó támadásban voltunk. Mostanában nagyon vidámak vagyunk. Le van sz.rva minden, jó így, ahogy van. Vidámság van és rock and roll, ahogy nagy tanítómesterünk, Feró mondta! (nevet) Sok olyan dalt játszunk, ami siker volt negyven éve. A legnagyobb slágerünk, a Nem nekem tanulsz, amivel megnyertük a KISZ pályázatát. Úgy volt, kapunk nagylemezt, aztán semmit se kaptunk. Azt is az Ifjúsági magazinból tudtuk meg, egy kis hírből, hogy a Beatrice nyert. Járt vele egy kis pénz, ami akkor nekünk sokat jelentett, egy hónapig megélt belőle a zenekar. Nem hívtak fel, nem gratuláltak, nem mondták, hogy bocs, állam bácsi nem szeret, de attól még megnyertétek. Egyszerűen elküldtek a pénztárba. Rosszulesett, megalázó volt. Nem tüntettünk az állam ellen, játszottuk a rock and rollt. A KISZ nélkül semmit sem lehetett, ők engedélyezték a Fekete bárány koncertet is 1980. augusztus 23-án, a Hajógyári-szigeten

Az első „Sziget Fesztivál”. Felejthetetlen. Sokan kérdik, hogy tudtátok megcsinálni azt a rendszerellenes nagy bulit?

Úgy, hogy engedélyt kértünk a KISZ-től. Fenéket tüntettünk! A Bizottság volt az előzenekar, aztán Beatrice, Hobo, P. Mobil. A három fekete bárány. Nekik néhány éven belül lett lemezük, nekünk 1988-ban jelent meg az első, az is magánkiadásban. Erdős nagyon nem akarta. A kilencvenes évek elején is azt nyilatkozta, hogy már nincs hatalma, de ha tehetné, Nagy Ferónak nem lenne lemeze. Benne is van a darabunkban, Ince József játssza Erdős Pétert. Kurkó József engem, Koncz Gábor a rendőrt, aki bevisz kihallgatni.

Miért vitték be?

Fogalmam sincs. Ha azt mondtam a koncerten: ideiglenesen ihaj-csuhaj, azzal megsértettem a szovjet hadsereget. Kérdeztek más zenekarokról is, azt mondtam, utálom őket, én punk­zenész vagyok. Erre megint pofán vágtak: maga mit hülyít minket, főiskolát végzett.

Milyen főiskolát?

Kandó Kálmán Villamosiparit, az államvizsgám hiányzik. A há­roméves főiskolát öt évig csináltam, addig halasztgattam, míg végül megúsztam a katonaságot. Tartalékos tiszti állományba kerültem, hogy majd akkor vonulok be hat hónapra, ha lediplomáztam. Tudtam, ha nem sumákolok, hanem tanulok, akkor tiszti iskolába megyek, és vége a zenének. Lehettem volna alezredes!

Szeretett tanulni?

Nem, csak nem akartam azt a prolisorsot élni, amibe beleszülettem. Akkor nem azt jelentette a proli, mint ma. Mun­kás­családból származom. Nálunk már a gimnáziumi érettségi is nagy dolog volt.

Milyen volt a családja?

Apám, anyám erdélyi menekült, én már itt születtem. Anyám betanított munkás volt, apám hőszigetelő szakmunkás lett. Elmenekültek a háború elől, apám nem akart román katona lenni, magyarok ellen harcolni. Letenyén születtem, egy év múlva költöztek Pestre. Óbudai lettem, annak tartom magam és székelynek. 1965-66 körül mehettünk először Erdélybe. Engem úgy neveltek, hogy oda hazamegyünk. Amikor visszajöttünk, akkor is hazajöttünk. Érdekes helyzet volt. Most iszom egy kortyot, egy kis párolt gyümölcsöt. Kiszáradt a torkom.

Pálinkát?

Imádom párolva a gyümölcsöt!

A csajozás a legjobb a rocksztárságban?

Nem, de az nagyon fontos. Ne vicceljen! Ugyanolyan fontos, mint az önmegvalósítás a rockban. Csajok nélkül semmit sem ér. Itt volt egy nem túl szép srác, de amikor felmentem a színpadra, megszépültem. Egyből szerelmesek lettek belém. Ó, akkor rockzenész leszek! Aztán pár éven belül meg is ismerkedtem a rockzenével, mert előtte csak énekkaros voltam.

Parancsol?

Tizenöt évig. Már általánosban, aztán a gimiben, végül a Magyar Édesipar énekkarában. Zenész 1964–66 körül lettem, akkor kezdett el érdekelni a Beatles és a Rolling Stones. Beleszagoltam, és rájöttem, hogy fontos a rockzene, mert önmegvalósítást jelent. Olyan dolgokat tudok elmondani a világról, amit egyébként nem lehet. Kiénekled, de attól még problémáid lesznek. A mai napig a rock a leggyorsabb társadalomkritika. Hétfőn történik veled valami, kedden már énekelsz róla. Ezt az írók, a költők nem tudják.

Ma több bulijuk van, mint abban az időben.

Sokkal! Ha a nyolcvanas években egy hónapban két bulink volt, már sokat mondok.

Abból meg lehetett élni?

Nem. De dolgoztam apámmal, mint hőszigetelő, a zenészekkel vállaltunk takarítást. Brigád lettünk! Vagont is raktam, a Kőbányai Sörgyárban pakoltam ki a szenet, ott szereztem a kondimat. Ha utána hazamész, jó, ha annyi erőd marad, hogy mocskosan az ágyig el tudsz vánszorogni. Iszonyú nehéz meló, de meg akartunk élni. Amikor Botond született, fejlesztőmérnökként dolgoztam a szakmámban. Trunkos Andris felvett a cégébe. Kitaláltam egy-két jó dolgot, én csináltam Magyarországon az első alkoholszondát.

Komolyan?

Bizony! Ez van ma a rendőr kezében. Nehéz volt hordozhatóra csinálni, mert nem volt megfelelő akkumulátor. Kaptam egy gépet Japánból, megnéztem, hogy működik. Kellett egy érzékelő, a többi egyszerű. Ha lemerült az akkumulátor, nem lehetett feltölteni. Erre kellett vigyázni, mert állati drága volt. Nem lett belőle siker, pedig működött. Nem tudtuk lefizetni azt az embert, aki ezt engedélyezte. Pedig minden vállalat portáján lehetett volna ilyen! Na, akkor utáltak volna!

Már nagypapa. Ki lehet öregedni a csajozós rockerségből?

Szeretek zenélni, szeretem a szeretetet, ami felém sugárzik a színpadra. Ha látom, hogy az első két sorban csak csajok vannak, ha kicsit idősebbek is, nagyon büszke vagyok. Úgy érzem magam, ahogy annak idején az Első Emelet zenekar. Náluk az első négy sorban csak csajok voltak. Nekik én adtam a nevet!

Jó nagypapának lenni?

A világ legcsodálatosabb dolga. Ha hazamegyek hajnali négykor, és Patrik reggel hétkor bejön, megpuszil, kész vagyok. Mondja, hogy bi-bi. Vagyis menjünk biciklizni. Halálosan fáradt vagyok, de abban a pillanatban minden elmúlik, és megyek az én drágaságommal.