Celeb

Nincstelenként tengeti napjait az X-faktor rosszfiúja

P. J.

Létrehozva: 2017.04.12.

Megdöbbentő körülmények között él Petics Kristóf, akit annak idején kicsaptak az X-Faktorból. Segédmunkából próbálja kitermelni a napi betevőt, és a rajongóinál húzza meg magát éjszakánként.

Jó ideje nem lehetett hallani már az X-Faktor botrányos énekeséről, Petics Kristófról – nem véletlenül. Amikor telefonon megkerestük, a fiatal srác letagadta, hogy ő lenne a telefon másik oldalán, majd jót nevetett a háttérben hallgatózó barátaival. Amikor rájött, hogy nem sikerült az átverés, csak annyit mondott fura hangon, hogy nem tud nyilatkozni. Ekkor már gyanút fogtunk, hogy valami nincs rendben vele, mert néhány hónappal ezelőtt még szívesen adott hírt magáról. Ezért tárcsáztuk egykori producerét, MC Hawert, akivel viharos körülmények között szakította meg a kapcsolatot.

Lecsúszott tehetségek

Nem csak Petics Kristóf szalasztotta el a tehetségkutató műsor adta lehetőséget. A megasztáros Szecsődi Karcsi például már csak botrányai révén kelt néhanap figyelmet: nővé műttette magát, fellépési lehetőségei is korlátozottak: már csak transzvesztitabárokban lép fel. MC DC, a Csillag születik tehetsége is elherdálta gyorsan szerzett népszerűségét: miután összegyűjtötte lábműtétjére a pénzt, elszórta különféle élvezeti cikkekre.

– Pár napja írt nekem egy egészen hosszú üzenetet, mert újra együtt szeretett volna velem dolgozni. Aztán próbált bekéredzkedni hozzám, hogy meghúzhassa magát a lakásomon egy-két napig. Engem annak idején annyira megbántott, hogy már nem vagyok hajlandó segíteni neki semmiben. Mindenben támogattam, vettem neki telefont, előfizetést intéztem. Szerettünk volna neki segíteni, de az volt a hála, hogy „mulatós patkánynak” titulált. Kapott az élettől egy esélyt, de nem élt vele – mondta szomorúan a mulatós énekes.

– Segédmunkásként dolgozik, téglákat pakol nap mint nap, hogy meg tudjon élni valahogy. Otthonról kidobták a szülei, azóta csak teng-leng. Ha nem lennének az egykori rajongói, akik sajnálják, hogy ilyen sorsra jutott, már rég az utcán aludna. De lehet, egy idő után őket is kihasználja, aztán már nem számíthat senkire. Oda került, ahova valószínűleg való ezzel a mentalitással. Nem tu­dom, meddig bírja a kemény fizikai munkát, mert csak azt végezhet, nem ért semmihez – folytatta Hawer.

A producer azt is elárulta, miért tagadta le magát Kristóf a telefonban.

– Nem szívesen beszél róla, de van egy bipoláris depressziója, talán azért tagadta le magát. Sokszor azt sem tudja, hol van, annyira kiüti magát a piával – közölte a szomorú igazságot a mulatós rapper. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek