<p>Mélyszegénységben nőtt fel Vásárosnaményban. Beutazta a világot, de nem tudta elcsábítani a gazdagság, a szíve mindig visszahúzta Bangó Margitot.</p>
Kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy még életükben múzeum viseli a nevüket. A Kossuth-díjas művésznő közéjük tartozik. Abban a házban, ahol felnőtt, Bangó Margit-kiállítás nyílik.
– Ajándékoztam fotókat, plakátokat, ruhákat, amikben jártam a világot. Várják nagyon a megnyitót, nemcsak helybéliek, hanem szerte az egész országban – meséli Margit, majd meghatva hozzáteszi: – Ez a legnagyobb kitüntetés, hogy ennyire szeretnek, tisztelnek a szülővárosomban. Vásárosnamény nekem a világ közepe, járhattam bárhol, a szívem mindig hazahúzott.
Margit olyan nagy szegénységben nőtt fel, hogy karácsonykor fenyőfa helyett kukoricaszárat díszítettek fel. Boldog, pedig nem sejthette, hogy meddig jut el.
– Á, hol gondoltam volna, hogy az egyszerű, szegény kis vásárosnaményi cigánylány a betlehemi istállótól egész a királyságig eljut, világnagyságokhoz – legyint Margit. Pedig eljutott, olyan gazdagságot látott, amelynek nehéz ellenállni.
– Egyszer például Tajpejbe hívtak a világ leggazdagabb üzletembereinek találkozójára. Sting és Michael Jackson is szerepelt ott, de a záróbulin én léptem fel a zenekarommal. A koncert után odajött egy olajsejk, hogy megkéri a kezem. A tolmácsunk fordított. Jóképű volt, kicsit bandzsított, de ez belefért az olajvagyonba – neveti el magát. – Azt nem árulta el, hányadik feleségének szánt. Mondtam neki, ha ilyen felkérésekre igent mondanék, minden országban férjhez mehettem volna. A zenekarom persze nógatott: mondjál igent, mondjál már igent! De engem nem lehet megvenni, mindig a szívemre hallgattam. Nem tudom, hogy jól tettem-e, de az biztos, hogy bele tudok nézni a tükörbe – nyomatékul énekel is hozzá: – „Mit ér a szerelem, mit ér a kincs, ha boldogság nincs”.
