<p>Az énekes anyukája arcidegzsába-műtétje után esett kómába. Apját is drámai körülmények között veszítette el: Ausztráliában érte a hír, hogy agydaganata van.</p>
Megnéztem a Napból Hold lettem című klipjét, és bosszantott, hogy vége lett.
Örülök, ha tetszett. Szerettem volna azon az úton maradni, amin eddig jártam, nem pedig összecsapni valami értéktelent. Filmes csapattal készült, mini mozi egy gyönyörű témából. Ez értékteremtő és csak ez érdekel. Hálás vagyok, ha szeretik! Megélni, hogy csinálhattam egy új dalt, klipet, gyönyörű.
Úgy harangozták be, hogy húsz év után visszatért. Húsz év… Hogyan élte meg ezt a fajta mellőzöttséget?
Dalokat közben is írtam, de a zenei irányzat, amit képviselek, nem feltétlenül nagy tömegeknek szól. Úgy élem az életem, ahogy Isten irányítja. Ez akár hibám is lehet, de én már csak ilyen vagyok. Azt szeretem, ha természetesen zajlik az életem. Olyan, mintha az elmúlt húsz évben nem csináltam volna semmit, pedig írtam dalokat. Nem fájt a mellőzés, hiszen így is működött az életem. Nem látogatok partikat, de járom az országot, a naptáramban sok fellépés, koncert szerepel. Én így érzem jól magam.
Aztán jött a Sztárban sztár és A Nagy Duett, ami visszatette a térképre.
Jó érzés, hogy szeretnek, hiszen mind a kettővel a döntőig jutottam. A Duettben ráadásul igen tehetséges partnerem volt, Kulcsár Edina. Fantasztikus pillanatokat élek át nap mint nap. Például most megálltam enni egy falatot, mire a 25 év körüli kis hölgy azt mondta: nem tud számolni, mert remeg a keze. Tegnap tízéves fiúk kiabálták a Margitszigeten, hogy én voltam a kedvencük. Kilenctôl a kilencvenkilenc évesig mindenkihez elért ez a műsor. Örülök, hogy részt vehettem benne.
Ahogy a történelmi zenés játékban, az Itt élned haldod kell címûben, a Hősök terén.
El nem tudom mondani, hogy a magamfajta énekesnek mekkora megtiszteltetés olyan ikonok mellett énekelni, mint Deák Bill Gyula, Vikidál Gyula, Varga Miki és a többi színész. Ez rajta volt az életem kívánságlistáján.
Gyulai születésű, milyen volt ott felnőni?
Isten adománya, hogy ebben a történelmi városban nőhettem fel. Csoda. Nem véletlen, hogy rengeteg gyulai lett ismert, sikeres ember. Szép, polgári családba születtem, édesapám jogász, édesanyám gazdasági igazgató volt. Mindegyikük életében ott volt a zene. Édesapám tangóharmonikázott, édesanyám gyönyörűen énekelt. A nővérem, Edit, rajz-ének szakos pedagógus, a bátyám, Imre a mai napig zenél. A szüleink tisztességre, becsületességre tanítottak. Önerőből lettünk sikeresek, azt csináljuk, amit szeretünk.
Édesanyja korai halála nagyon megviselte?
Kegyetlen ütés volt az életemben. Épphogy elmúlt 55 éves, amikor elment. Arcidegzsábája volt, ami pokoli fájdalmat okozott, rengeteget sírt. Egyszer azt mondta, nem bírom tovább, kisfiam, megműttetem. Támogattuk az elhatározásában, mi is azt akartuk, hogy a fájdalmai megszűnjenek. A műtét alatt valami történt. Nem bizonyított, hogy pontosan mi, csak egy zavaros zárójelentést kaptunk. Egy belső információ szerint emberi mulasztás történt, melynek következtében édesanyám hat hétig feküdt kómában, mielőtt örökre elaludt.
Borzasztó lehetett…
Édesapám egyedül maradt. Próbáltam bátorítani. Akkor írtam meg életem talán legmélyebb dalát, hogy erőt adjak neki a folytatáshoz, az Apát. Ő megélhette a sikereimet, édesanyám sajnos nem sokat látott belőlük. Amikor Edinával énekeltük Balázs Fecó dalát, a Maradj velemet, az felkavaró volt, előjöttek belőlem az emlékképek.
Édesapja még önnel van?
Édesapámat majdnem tíz éve agydaganat vitte el. Éppen Ausztráliában voltam, amikor jött a telefon, hogy nagy a baj. Már onnan hívtam az egyik legjobb agysebészt a világon, aki elvállalta a műtétet. Szörnyű volt, amikor a folyosón álltunk és az orvos azt mondta: mindössze egy évet tudunk adni az édesapjának. Így is történt. Szin-te napra pontosan egy esztendô múlva ment el.
Ha már említette Ausztráliát, mesélne arról, hogy utcazenészként bejárta a világot, amikor ott felfedezte egy milliomos menedzser?
Az utcán gitároztam, és egy névjegyet dobtak a kalapomba, amire az volt írva: gyere át a szemközti kávézóba! Átmentem, és egy szicíliai származású, ausztrál úr azt kérdezte: ezzel a hanggal miért az utcán énekelek? – Mert nekem ez örömet okoz, önmagam ura vagyok – feleltem. Erre ő azt javasolta, hogy több étterme, szállodája van és egy lemezkiadója, mi lenne, ha péntek, szombat és vasárnap nála játszanék. Nem válaszoltam igennel. Egyet tudatosítottam benne: a szabadságom nem eladó. Persze gondoltam, hogy elvállalom. Végül csináltunk egy próba hétvégét, aminek óriási sikere lett. Az egyik helyre annyian jöttek, hogy az étteremből ki kellett vinni a fagyigépeket, bútorokat, hogy még többen beférjenek.
Ezután elvállalta?
Hogyne, de lejárt a vízumom. Elbúcsúztam a közönségtől, a Névtelen Nullával négyórás koncertet adtunk. Hat és fél év alatt hússzor voltam Ausztráliában, ez negyven repülőút, amit az ellenségemnek se kívánok. De ingáztam, mert magyar vagyok, nem akartam ott letelepedni. Pedig amikor itthon nem vettek fel a színművészetire, voltam kántor, gépkocsikísérő, de még szalonnaminősítő ellenőr is a gyulai húskombinátban. Csuda jó érzés volt, amikor kint az első albérletet ki tudtam venni, be tudtam bútorozni, amikor megvettem az első kocsimat.
Szinte tapintható, mennyire szereti a feleségét.
Imádom. Ő pesti lány, viccesen azt szoktam mondani neki: belvárosi csajszi. Mindig az az érzésem, hogy nem tudtam volna nála jobbat választani. Nekem ő tökéletes, a humora, az intelligenciája, az érzelmei, az érdeklődési köre, azaz mindene.
Mi a titkuk?
Úgy gondolom, azért van rengeteg válás, mert úgy házasodnak össze az emberek, hogy nem ismerik egymást. Igaz a mondás, hogy lakva ismered meg a másikat. Mi laktunk együtt. A jegygyűrűmet életemben nem húztam le. Még akkor sem, amikor MRI-vizsgálatra kellett mennem. Inkább lemondtam, de a gyűrűmet nem húztam le. Bebugyolálták valamibe, és úgy már meg tudtak vizsgálni. Mióta Kriszti felhúzta az ujjamra, az ott van. Sok éve. És remélem, mindörökké így is marad.
Vágyik még valamire?
Rengeteg tervem, gondolatom van még, de ilyen élményekkel, fellépésekkel teli évet, amit most élek… Mit kívánhatnék még? Csak szeretnék továbbmenni ezen az úton, amin a következő mérföldkő július 31-én, a gyulai vár előtti koncert, amin negyvenöt fős szimfonikus zenekar kíséretével énekelem érzelmes dalaimat.
