<p>Amerikai slágereket énekelt, kirándult, a kedvenc éttermében ebédelt, felhívta a barátait telefonon, majd lefeküdt aludni. Honnan sejthette volna imádott felesége, hogy ez volt Hofi Géza utolsó napja?</p>
Bár eltelt tizenhat év, Ildikó sosem törődik bele, hogy elvesztette a férjét, Hofi Gézát. Ugyanolyan szerelmes belé, ugyanott lakik, ugyanazok a tárgyak veszik körül, és ugyanazokat a barátságokat ápolja. Többek közt dr. Remes Péterét. Ő az infarktusa után kezelte Kecskeméten a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézetben a legnagyobb magyar humoristát, aki a bizalmába fogadta. Hofi 1990 nyarán esett át súlyos infarktuson. A rehabilitáció után került a kecskeméti intézetbe, ahol az űrkutatásban szerzett tapasztalatokat hasznosítva dolgoztak ki egy programot, annak keretében kezelték Gézát.
– Dr. Remes tizenkét évvel hosszabbította meg Géza életét – szögezi le Ildikó. – Szoros barátság alakult ki köztük, ami egy életre szólt. Jártunk együtt vacsorázni, vadászni.
Sokan úgy vélik, Hofi két végén égette a gyertyát, ez vezetett az infarktusához. Ildikó az infarktusa után öt évvel, 1995-ben ismerte meg, így ezt nem tudhatja.
– Tény, Gézának volt hedonista időszaka. Rengeteget dolgozott, keveset pihent, össze-vissza evett, ivott – mesélte.
– Egyszer talált egy doktornőt, aki akupunktúrával fogyasztotta. Tényleg nagyon snájdig fiú lett a kétezres évek körül. Naponta egy főzeléket evett, én pedig az ötszörösét annak, amit ő. Futópadunk volt, minden utasítást betartott. Aztán a kúra végén, amikor a doktornő azt mondta, most pihenhet egy kis ideig, azonnal beszabadultunk a barátaink éttermébe. Azt kiáltotta: „Pezsgőt, bort, marhapörköltet és pacalt!” A szakács erre csak annyit mondott, nem teszi egy tányérra. Betartotta, amíg felügyelet alatt volt, de aztán… Két percig volt vékony! – neveti el magát Ildikó.
– 2001 novemberében katéterezték a szívét a Szabolcs utcai kórházban. Nem emlékszem, hogy rosszul lett volna, nem is mentővel vitték, nem tudom, mire fel volt ez a vizsgálat. Nem volt panasza, és az eredmény után azt mondta az orvos, ezzel lehet élni, de csinálna egy terheléses vizsgálatot. Géza azt válaszolta: Professzor úr, jöjjön el a Madáchba, nézzen meg, az terhelés! Miután a professzor megnézte, megállapította: minden rendben az egészségével. Aztán Géza áprilisban meghalt. A szervezete eddig bírta. Megállt a szíve. Ha nyolcvanöt évesen történik, azt mondom, rendben. De hatvanöt évesen?
Ildikó soha nem felejti el az utolsó együtt töltött napot, amely tele volt élettel, jókedvvel.
– Kedden elindultunk Visegrádra megnézni a nyaralót. Louis Prima szólt a rádióban, végigénekeltük az utat. Végül nem jutottunk el a nyaralóba, mert beugrottunk a kedvenc éttermünkbe, ahol sokáig maradtunk. Egy ilyen kirándulás után fáradtan le szokott dőlni. De akkor nem, inkább hosszan telefonált számára fontos emberekkel. Utólag azt mondták, búcsúzott. De ezt csak utólag magyarázták bele, hiszen semmiféle panasza nem volt. Egyszerűen elaludt örökre. Április tizedikén, szerdán hajnalban állt meg a szíve. Kimondani is szörnyű. Géza elfáradt. Úgy halt meg.
Pilótákkal barátkozott
Az intézetben a társaságot Hofi Géza számára az a húsz pilóta jelentette, akit ott szállásoltak el. Esténként egyedül maradtak a házban, haverkodtak, viccelődtek. Egyik éjszaka, amikor Géza a szobájában mély álomba szenderült, páran műtősruhába öltöztek, műtőskocsit toltak, és megrohamozták Géza szobáját: „Művészkém, műtét van!” Kocsira tették a kába Gézát, és irány a műtő. A rémült ember tudta, itt nem viccelnek, ez katonaság! Ezek megműtik. De amikor rájöttek a pilóták, hogy a műtő az emeleten van, de nincs lift, elnevették magukat. Ezt a történetet boldogan mesélte évekig.
Géza és a pilóták továbbra is tartották a kapcsolatot. Hofi a színházba hívta meg őket, a pilóták pedig a reptérre: „Gyere Géza, itt mindennek felhőszaga van!” Ő pedig meghatottan ült be abba a harcigépbe, ami éppen akkor érkezett vissza bevetésből. Szenvedélyesen kérdezgetett, mindenre kíváncsi volt, elvarázsolta ez a világ.
