Energiája kifogyhatatlan, állandóan pörög, intézkedik. Sikeres művész, de a csillogás helyett jobban becsüli a természet adta csodákat. Papadimitriu Athina közel két évtizede intett búcsút a fővárosnak, s költözött a festő szépségű Tahitótfaluba, ahol nem szokványos életet él.
A közelmúltban töltötte be a hatodik X-et, de olyan energikus és fitt, hogy jó pár évet letagadhatna. Hogy érzi magát a bőrében?
- Nagyon jól. Az immunrendszerem tökéletesen működik, a természet adta kincseknek köszönhetően alaposan megerősödött. Orvosnál rég nem jártam, sőt! Én szoktam segíteni a környezetemet a pránanadival, ami egy energetizáló gyógymód.
Mikor cserélte fel a városi létet a vidéki mindennapokkal?
- Már tizennyolc éve, és abszolút jó döntést hoztam. Volt olyan időszakom, mikor valódi nomád életet éltem. Az ember természetes közege nem a város. A betonrengetegben az emberek agresszívak, rosszkedvűek és boldogtalanok. A fű, a fa, az állatok, minden, ami odakint van, az a lényeg. Minél közelebb kell lenni a természethez! Ha éjszaka fáradtan is jövök haza a munkából, kiszállok az autóból, és hiába van késő, nem tudok bemenni azonnal a házba. Hallgatom a madarak csicsergését, a fák lombjainak susogását, és azonnal feltöltődöm energiával.
Nehéz felvenni a természet ritmusát?
- Sokkal könnyebb, mint bárki gondolná. A városi problémák nem azonosak a természet problémáival, törvényeivel. Én azt mondom, nyitott szemmel kell járni és akkor meg lehet tanulni, mi mire való, hogyan lehet azt hasznosítani az életben. A mai napig sok mindent tanulok, pedig már jó ideje ezt csinálom. Nem ijedek meg semmitől. Amikor tavaly volt az a nagy árvíz, napokig nem volt villany és víz a házban. A lányommal petróleumlámpával és gyertyával világítottunk, lavórból mosakodtunk, de mégis hihetetlen élmény volt mindkettőnknek. Akkor sokan kérdezték, miért nem megyünk el innen, de én nem tettem. Maradtam.
Mi az, ami gyökeresen megváltozott az elmúlt fél évtizedben?
- Minden. Én nem vagyok nagyigényű és hamar tudok alkalmazkodni a környezetemhez, és átvenni onnan azt, amivel azonosulni tudok. Megtanultam küzdeni. A mai napig cserépkályhám van, fával fűtök, amit ha nem készen vesz az ember, akkor elő kell teremteni. A sajtot, a vajat, a joghurtot magamnak csinálom. Semmivel nem tart több ideig, mintha elmennék a boltba, és megvenném. Ma már zöldségeket és gyümölcsöket kevésbé, de fűszernövényeket most is termesztek. Az embernek arra van ideje, amire szakít. Aztán elsajátítottam a hálókészítést. Gondoltam, egyszer csak hasznát veszem, s így is lett. Most ezekben tartom a harisnyáimat és ezen lógnak a bizsuim. Nagyon praktikus és hihetetlenül jól mutat dekorációként is. Még faragok is. Görögországban láttam egy polcot farönkből spárgával fellógatva. Eldöntöttem nekem kell ilyen! Megcsináltam és piszok jól mutat. A minap Réka lányom befogott egy sérült fecskét. Gyorsan fontam neki kalitkát fűzből. Kosárfonó tanfolyamon voltunk épp ezen a nyáron, így elég hamar hasznát vettük a tudásunknak.
A gyermekei is szeretik a természetet?
- Abszolút, könnyű volt nekik átadni ezt az életérzést. A két nagyobbal, Annával és Nórával rengeteget kirándultunk, mindig vízparton nyaraltunk velük, az édesapjukkal horgásztak és hamar lóra is ültek. Réka lányom pedig már beleszületett a vidéki életformába. Sok gyerek csak a televízióban látja a fákat, állatokat, életüket a számítógép tölti ki. A városi gyerekeknek egyenesen kötelezővé tenném, hogy az iskola utolsó hetében szó szerint kicsapják őket a természetbe és munkára fogják őket. Ez a gazdának is jó lenne és nekik is. Talán rájönnének arra, hogy a csirke bőrét nem fólia, hanem toll fedi. Annak idején a volt párommal rendszeresen csináltunk a kicsiknek nomád táborokat. Először megilletődtek, hiszen ott nem volt se víz, se villany, aztán pár nap alatt belejöttek a dolgokba, lovagoltak, megismerték a növényeket és a végére úgy fejték a kecskét, ahogy kell.
Mennyire engedi be életébe a technika vívmányait?
- Nem tagadom meg őket és nem is tehetném. Ma már az iskola miatt Rékának szüksége van a számítógépre és én is használom. Olykor nekem is akad ott elvégezendő feladatom, de nem vagyunk függők. Természetesen televízióm is van, de gyakorlatilag nem nézem. Egy műsor van csupán amire bekapcsolom, de csak azért, mert a nagy lányom szinkronizál benne.
Egy minigazdaság vezetése komoly erőpróba egy nőnek. Van segítsége?
- Nem, teljesen egyedül csinálok mindent. Réka sem tud segíteni, mert reggel elmegy a zenei konziba és este jön haza. Sokszor gondolkodom azon, hogy nem volt buta dolog, hogy régen a színésznőknek volt házvezetőnőjük, akik elintézték helyettük a teendőket, hiszen takarítás közben nem-igen lehet felkészülni az esti előadásra. Olykor jólesne a segítség, de addig örüljek, amíg a színészi munkák miatt szalad a ház körülöttem.
Örökre elkötelezte magát a vidéki élet mellett?
- Imádom, és az sem izgat, hogy állandóan utazgatni kell. Ameddig benzinnel bírom, addig nem mozdulok innen. Nálam az etetési sorrend: gyerek, állatok, autó és én…
