Pár kérdés erejéig is nehezen tudtuk elszakítani a családjától Pápai Jocit, aki a közönség akaratából nyolcadik hellyel a tarsolyában tért haza az Eurovíziós Dalfesztiválról.
Jól láttuk, hogy különleges tudatállapotban énekelt?
Az volt a célom, hogy úgy jöjjek le a színpadról, hogy mindent megtettem, mindent kiadtam magamból, akármilyen helyezést is érek el. Ehhez egy másik dimenzióba kellett kerülnöm, amire már csak azért is szükség volt, mert már nagyon hiányoztak az otthoniak. Ha nem terelem el a gondolataimat, nem bírtam volna ki a családom nélkül. Büszke vagyok rájuk, amiért háttérbe helyezték az érzéseiket és nem hangsúlyozták a napi beszélgetéseinken, hogy mennyire hiányolnak. Különben megszakadt volna a szívem.
Elégedett a nyolcadik hellyel?
Igen, büszke vagyok magamra. Olaszországban például hatalmas stáb foglalkozik azzal, hogy a daluk igazán versenyképes legyen: világszínvonalú dalszerzőt foglalkoztatnak és 68 fős delegációval érkeztek Kijevbe. Ehhez képest én egy vidéki cigány gyerekként megálmodtam, és egy szál gitárral megírtam a dalomat, mindenféle segítség nélkül, ami megállta a helyét Európa legnagyobb és legkomolyabb csapataival szemben. Rekordokat döntögettem a pontszámaimmal, ráadásul a közönségtől kaptam a legtöbbet – és ez igazán felemelő érzés, hiszen értük csinálom. Köszönök mindent a táncosomnak, a hegedűsnek, a koreográfusomnak, a varrónőnek – ez egy olyan stáb volt, amely a szívét és a lelkét beletette a munkába. Amikor decemberben elkezdtük ezt az egészet, akkor a lehetőségeim nagyon korlátozottak voltak, de mindenki szemet hunyt az anyagiak felett, úgy ment bele ebbe a produk-cióba. Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Az engem Kijevbe kísérő közmédia-delegációnak is szörnyen hálás vagyok, anyatigrisként harcoltak értem, a legjobbat akarták nekem.
Felhajtottak néhány pohárkával az eredményhirdetés után?
Visszamentünk a szállodába és koccintottunk. Ittunk egy kört, aztán mindenki ment pakolni a szobájába, és öt órakkor már indultunk is haza. Örültem ennek, nekem nagyon sok lett volna még egy napot ott eltölteni. A barátaim jöttek értem a reptérre. Tudták, hogy kint nem találtam kedvemre való ételt, és nagyon sóvárgok már a jó hazai után, úgyhogy kolbásszal vártak. Kint is a megszokott ízeket kerestem, de csak a gyorséttermekben és pizzériákban találtam olyasmit, ami egy kicsit is ismerős, de egyik sem volt az igazi.
Sosem töltött még ennyi időt távol a családjától, milyen érzés volt újra ölelni őket?
Maga a boldogság. A feleségemmel tíz percen át csókolóztam az udvaron, ahogy hazaértem. Ez vasárnap reggel kilenckor volt, a gyerekek még aludtak. Befeküdtem a fiam mellé és délutánig fel sem ébredtem. Utána az egész napot a családdal töltöttem, együtt sétáltunk a Tatai-tó partján.
A felesége ráadásul meglepetéssel várta, hiszen mellnagyobbító műtéten esett át időközben.
Igen, ő akarta ezt a változást, nekem tökéletesen megfelelt eredeti állapotában is. Régóta vágyott rá, és mondtam neki, hogy ha ennyire szeretné, akkor csináltassa meg. Ő úgy döntött, hogy megműtteti magát, én pedig természetesen támogattam ebben. Hiszen ez alap.
Jót tett az önkéntes száműzetés Jocinak
