Pataki Zita egy icipici babát ölel magához, miközben önfeledten kacag. Szívszorító ezt látni, hiszen tudjuk, kilenc sikertelen lombik után lemondott arról, hogy saját gyermeke legyen. Ráadásul a fotóhoz azt írta: két hónapon át tesztelek egy babavárással kapcsolatos programot.
Érthető, ha sokan elsőre arra gondolnak, beleőrült a veszteségbe. És ki lehet olyan gonosz, hogy pont vele teszteltet babavárást?
– Nem, ez jó dolog – tiltakozik Zita. – Ismerős révén jutottak el hozzám, tudják, hogy az alapítványommal segíteni akarok azoknak, akik babát szeretnének. A termékenység tudatos gondolkodást szeretném elterjeszteni pont azért, hogy ne járjanak úgy, mint én. Minden információt megkapjanak, és ez ne kerüljön sokba, mindenki számára elérhető legyen.
De ez nem válasz arra, hogy mekkora fájdalom egy illatos kisbabát ölelni, aki a másé. Ez vajon önkínzás? A segítségnyújtás pótcselekvés?
– Mindenki vesztett már el valakit. Én is megéltem a veszteséget, feldolgoztam azt, és az élet megy tovább. Az én karomban rengeteg kisbaba megfordul. Soha nem irigykedtem más gyerekére, ahogy házára, kocsijára sem. Ahogy önsajnálat sincs bennem, és a világra sem haragszom Bár életet nem tudtam adni, élni nagyon szeretek!
