<p>Peller Károlyt A Nagy Duettben fel lehet lógatni, megpörgetni a magasban, bármit lehet tenni vele, mert semmitől sem fél. Miért is félne, igazi túlélő.</p>
Forrás: Vadnai Szabolcs
– Egy autóbalesettel kezdődött – kezdi az operettsztár. – Tizenkilenc-húsz éves lehettem, amikor anyukám kocsijával megcsúsztam egy olajfolton. A villamossíneken kötöttem ki úgy, hogy a Lada az oldalára fordult. Nem is akartam többé autóba ülni. De mivel azt mondták, hogy pont ilyenkor nem szabad abbahagyni, azóta is vezetek.
Pedig ez csak egy kis baleset volt ahhoz képest, amit néhány évvel később élt át.
– Jobbról legalább kétszázzal előzött egy autó. Meglökte a kocsim elejét, a szalagkorlátnak csapódtam, és kisodródtam a pálya szélére. A domboldalba beleállt, és háromszor bukfencezett az autó. Tudtam, hogy meg fogok halni, lepergett előttem az életem. A rendőrök nem hittek a szemüknek, amikor sérülés nélkül szálltam ki.
2001. január 6-án békésen aludt a családi házuk tetőterében, amikor édesanyja kétségbeesetten kiabálta a nevét.
– Álmosan kinéztem a folyosóra, gomolygott a füst. Visszaléptem egy pokrócért, hogy a fejemre tekerjem, addigra lángra kapott a lambéria. Tűzbarlangon át menekültem ki, a házunk nyolcméteres lángokkal égett. Sosem felejtem anyukám arcán a fájdalmat, ahogy életük munkája semmivé lett. Az akkor eladott szőlősünkért kapott pénzzel együtt. Miután eloltották, megkértem a tűzoltókat, hogy vigyenek vissza a szobámba. Amikor megláttam, hogy csak hamu maradt, sokkot kaptam. Arra eszméltem, hogy a mentőben pofozgatnak. Azóta nem félek, velem több rossz nem történhet.
