A lelkünk három-négy méterrel lebeg a föld fölött az úgynevezett átélők szerint, R. Kárpáti családjában is volt földöntúli élmény.
Forrás: Hatlaczki Balázs
Ha egy valami közös minden emberben, akkor az az elmúlás elkerülhetetlen ténye. Ahány ember, annyiféle módon kezelik a kérdés: van, aki szerint az élet véges és a halálunk után nincs tovább létezés, ám akadnak olyanok, akik meggyőződésük szerint az élet nem ér véget az elmúlással. R. Kárpáti Péter először 17 éves korában találkozott az Élet az élet után című könyvvel, ami gondolkodásra késztette a témában.
– Régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy miért van, hogy a klinikai halál állapotában lévő személyek egyharmada igazolhatóan be tudott számolni arról, hogy miután megszűnt az agyi tevékenységük „további tapasztalatokat észleltek” – kezdte meg okfejtését Péter, aki két nagy sikerű könyvet írt a témában és hamarosan a harmadik, Halálutáni élmények című is megjelenik ősszel.
– Én egy szkeptikus, Bika jegyű pali vagyok, aki az elmúlt érában szocializálódott. Az évek és a tapasztalások során el kellett fogadnom, hogy rengeteg olyan esemény van, amit a természettudománnyal nem tudunk megmagyarázni. Mostanra elmondhatom, hogy tapasztalataim szerint a klinikai halál állapotában valami különös tudatjelenség megmarad. Csak Amerikában nyolcmillió igazolt esetet tartanak nyilván, az átélők szerint a halál kevésbé félelmetes, mint amennyire sokan szorongnak tőle.
A könyvben Péter számos hazai esetet tár fel, szakemberekkel, vallási és spirituális szakértőkkel, továbbá a klinika halált átélőkkel is készített interjúkat, ugyanis fontosnak tartotta, hogy hiteles és szavahihető embereket szólaltasson meg.
– Az a baj, hogy sok a sarlatán, akik tévés csatornákon, emelt díjas számon megmondják a jövőnket. Azonban magam is találkoztam olyan emberekkel, akik valóban különleges képességekkel bírnak. Bevallom, kérdezni nem mertem tőlük a saját életemmel kapcsolatban, mert a végén még kiderülne, hogy előző életemben, amennyiben van ilyen, valamilyen kellemetlen ember, mondjuk bérgyilkos voltam és azzal a tudattal képtelen lennék együtt élni – mondta mosolyogva a színész, aki két meghökkentő esetet is megosztott a Bors olvasóival.
– A családi legendáriumban volt egy olyan eset, ami ha nem is bizonyítható, de elgondolkodtató volt: a nagynéném – aki már egy évtized óta nincs köztünk – az egyik ismerősénél aludt, amikor kiderült: meghalt az egyik rokonunk. Éjszaka a ház súlyos tölgyfaajtaja egyszer csak kinyílt magától és egy fénycsík közelített felé, szerinte a szerette szelleme volt az. A könyvben az egyik átélőnek megállt a szíve. Rohantak hozzá az orvosok, ő maga eközben három-négy méter magasról nézte saját testének újraélesztési kísérletét a kórterem plafonjáról.
– Érdekes, hogy a legtöbb átélő ezt a magasságot érzékeli a klinikai halál állapotában. Ezt megelőzően a kórteremben állt, s amint a személyzet rohant az újraélesztővel, konkrétan átfutottak rajta. Akkor azt kívánta, inkább ne élesszék újra, ugyanis hatalmas boldogságérzet, béke szállta meg. Az egyik nővérke az orvosi szobában leejtett egy tűt, ami begurult a polc alá. A sikeres újraélesztés után az átélő vissza tudta mondani a becsomagolt fecskendő pontos sorszámát, ami szinte sokkolta az orvosokat – mesélte Péter, aki országszerte már több mint 170 előadást tartott a témában.
