Celeb

Rogán Cecília menedzseli a sztárzongoristát

Munkatársainktól

Létrehozva: 2017.08.09.

Az ország egyik legfelkapottabb muzsikusát sikerült kizárólagosan leszerződtetnie a Nakama and Partners nevű cégnek. Ez az a vállalkozás, amit Rogán Cecília és Sarka Kata közösen vezet.

Új vizekre evez Rogán Cecília és Sarka Kata  közös cége, amit eddig főleg arról ismert a közvélemény, hogy ők tulajdonolják a Miss World Hungary elnevezésű szépségverseny licencét. Azt már kevesebben tudják, hogy műsorgyártással és online felüle­tek értékesítésével is foglalkoznak.

A Bors információi szerint most egy váratlan húzással egészen más tevékenységi körrel bővül a portfólió: leszerződtették az ország egyik legfelkapottabb férfi zenészét, komponistáját, az  egykori legendás VIP együttes egyik motorját. Rakonczai Imrével egy teljes körű, kizárólagos megállapodást hoztak tető alá a közelmúltban. Érdemes tudni, hogy Rakon­czai évek óta  rendszeresen ad koncertet egy felkapott budai szórakozóhelyen, pedig eleinte csak saját kedvtelésére, ba­rátai szórakoztatására ült le a zongorához. Ezt néhány önálló est kö­vette, majd annyi felkérést kapott, hogy azóta sincs megállás.

Több száz magyar és külföldi dalból áll a repertoárja, és bulijaira hetekkel a meghirdetett időpont előtt elfogynak a jegyek. Nem túlzás azt állítani, hogy a csilláron is lógnak az emberek. Imre tehát rendkívüli népszerűségnek örvend, ennek fényében biztosan csalódottan ve­szi majd tudomásul a régi törzshelye, hogy ezentúl új bulihelyszínen lép fel. A városban azt beszélik, hogy a Nakama and Partners kereste meg a zenészt, akinek ezentúl programegyeztetési kötelezettsége is lesz a fellépéseivel kapcsolatban. Azt is tudni, hogy Rogán Cecília és Sarka Kata régóta ismeri személyesen Imrét, több buliján ott táncoltak. Talán így támadt az ötlet, hogy szerződtetni kell.

Úgy tudni, ez Ro­gán Cecília kezdeményezése volt, és ő is menedzseli a folyamatot. Rakonczai ezentúl a Fröccsterasz nevű felkapott szórakozóhely sztárja lesz, a bemutatkozó buliját pont a 45. születésnapjára tervezik. A Bors elérte a Nakama and Partners egyik ügyvezetőjét, Rogán Cecíliát.  

– Megerősítem, hogy együttműködést kötöttünk – mondta röviden lapunknak Rogán Cecília.

300 slágert írt a testvérpár

Imre és testvére, Viktor szó szerint mindenből aranyat csinál, amihez csak hozzányúl. A két zenész közel háromszáz (!) hazai slágert írt már, Zséda (Motel című dala például, de az egész Zséda című album), Wolf Kati (Szerelem, miért múlsz?), Radics Gigi (Mire vársz?), Vastag Csaba (Őrizd az álmod). A nevükkel fémjelzett VIP zenekarral az ország egyik legnépszerűbb fiúbandájává nőtték ki magukat. Imre tehetséges volt fociban is, Sebők Vilmossal, Hrutkával és Lisztes Krisztiánnal kezdte a pályafutását. A Fradiban játszott, de egy sérülés miatt sajnos a sportkarrierjét abba kellett hagynia. Maradt a zenélés, de talán ezt már ő sem sajnálja.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek