Mire megölte volna magát, idegösszeomlást kapott. Fura kimondani, de ez mentette meg a színésznő életét.
Vágyott a boldogságra, ezért nem adta fel, háromszor is férjhez ment Sáfár Anikó. Ám ahhoz, hogy teljesüljön minden álma, meg kellett járnia a poklot.
– A szüleim irigylésre méltóan szépen éltek, és úgy gondoltam, meg tudom valósítani ugyanazt – meséli történetét a színésznő. – Igyekeztem azt nyújtani a párjaimnak, amit otthon láttam, mégsem sikerült, mert nem lettünk egyenrangú partnerek. Adtam mindent, nem kaptam semmit. Mindig abban bíztam, hogy ez majd változik, de nem változott. Az első férjem filmrendezőnek készült, végül tanár lett. A Vasvári Pál Nevelőotthonban laktunk a Budakeszi úton. Tizennyolc éves voltam, és nagyon tetszett, hogy a gyerekek Anikó néninek szólítanak. Ez a házasság azért ért véget, mert rájöttem, színésznő akarok lenni, nem otthon ülő háztartásbeli. A férjem azt akarta, legyek csak az ő kis felesége, ne menjek sehova. Sokat vívódtam, míg eldöntöttem, felbontom a házasságomat. Mind a kétszer én léptem ki.
Két gyerek
– A második férjem operatőr volt, tőle született a lányom. Nagyon szerettem, de egy idő után úgy gondoltam, inkább a gyerekemet nevelem, mint a férjemet. Rengeteget turnéztam, ültem a buszon déltől éjjel kettőig nap mint nap. Amikor hajnalban hazaértem, mondta, hogy Ancsika, én még nem ettem. Pedig teli volt a hűtő, mindig főztem, ahogy ma is. A kisgyerekünkkel anyukám foglalkozott, ő pedig… hát élte az életét, míg én ültem a buszon. Nagyon pipa voltam, azt mondtam, ennyi. De nem baj, mert lett tőle egy fantasztikus lányom, majd két gyönyörű unokám.
Elvett szerepek
Anikó hiába volt fiatal, álomszép, ebben az időben nemcsak a magánéletében, de a hivatásában sem találta meg, amit keresett. Például elhívták egy azóta legendássá vált nagy mozifilm egyik főszerepére, de négy nappal a forgatás előtt elvették tőle a szerepet. Színházában, a Tháliában csak beugróként alkalmazták, ha valaki megbetegedett.
– Kétségbeestem, csak az járt a fejemben, ne legyek alkoholista, ne legyek öngyilkos. Meg kellett tanulnom, hogy mindent el kell engedni, mert volt olyan időszakom a hetvenes években, amikor kórházba kerültem. Nem szedtem be gyógyszert, más módszert alkalmaztam. Direkt nem vigyáztam, pontosan tudtam, mivel tudom kinyírni magam, olyan sokszor voltam már beteg. Rengeteget dolgoztam, vizes mellhártya-, tüdőgyulladás, szívizomgyulladás lett a vége. El akartam pusztítani magam, de mielőtt sikerült volna, idegösszeomlást kaptam. Napokig altattak, hat hétig nem engedtek ki a kórházból. Akkor még nem sikerült feldolgoznom a velem történteket, inkább meg akartam halni. Ez az első házasságom vége és a második előtti időszak – fonja össze maga előtt a karját. – A szakmai életemmel is baj volt, betettek egy fiókba, amiből azt éreztem, nem tudok kijönni soha az életben. Ez olyan konfliktusokat generált bennem, hogy a legszívesebben eltávoztam volna ebből a világból. Meg kellett tanulnom elengedni a rosszat.
Harmadszorra boldog
A hatalomhoz nem dörgölőzött soha, ma is úgy van, ha hívják megy, ha nem, hát nem. Legfeljebb szentségel, hogy miért nem hívják többet, hiszen bírná fizikummal. Harmadik férjével, Berecz Jánossal egy rendezvényen találkozott, azóta elválaszthatatlanok. Több mint harminc éve élnek boldog házasságban.
– Hinni kell, hogy megvan a párod valahol. A szerelem nagyon fontos az életemben, hogy meg tudjam valósítani azt a boldogságot, harmóniát, nyugalmat, amit láttam otthon. Ez volt, és most is ez a célom. Hogy János száz évig jól legyen, jól érezze magát. Mindent megteremtek, ahogy általában a párjuknak a színésznők. Elégedett, boldog nő vagyok. Sikerült megtalálnom azt az embert, akire egész életemben vártam. Próbálkozni, hinni kell, hogy megtalálod. Én hittem benne.
