Meghatotta a sokat látott színházi embereket is az, ahogy a színész a sérült kisfiúval bánt.
Stohl Andrásról sok mindent lehet mondani, de hogy nincs szíve, azt nem. Hétvégén Pécsett turnézott a Madách Színház a Mamma Mia!-val, ahol a színész erről ismét tanúbizonyságot tett. A darab végén van egy össznépi mulatság, amikor Gallusz Niki felhívja a színpadra táncolni a nézőket. A Lauber Dezső Sportcsarnokban a nagy kavalkádban csak a takarásban álló ügyelők vették észre az „akciót”.
– Ekkora csarnokokban mindig lenyűgöző látvány, ahogy megindulnak az emberek a színpad elé. Oldalról mindig kinézek, hogy lássam, hányan jönnek le – mesélte lapunknak Hencz György ügyelő.
– Az első sor előtt a szüleivel ült egy tizenkét-tizennégy év körüli fiú kerekesszékben, láthatóan nagyon élvezte az előadást. A darab végén Gallusz Niki, ahogy mindig, most is kiabált: „Akartok még?” Elindult a zene és vele a tömeg. Ilyenkor lehet a Waterloora a színészekkel együtt táncolni, szelfizni.
– Rengetegen akarnak Stohl Andrással fotózkodni, megőrülnek érte. Én a bal, a főnököm a jobb oldalon állt, és azt vettük észre, hogy Stohl udvariasan elnézést kér, lemegy a színpadról a kisfiúhoz, és vele fotózkodik. Annyira szép volt a gesztus, hogy mindenkit otthagyott, gondolom, érezte, hogy a gyereknek ez milyen fontos lenne. A főnököm beszólt a rádióba: Látod a Stohlt? Láttam. Akárki akármit mond, ő biztos, hogy Ember, így, nagybetűvel – mondja György, majd mosolyogva hozzáteszi:
– Talán öregszem, kezdek szentimentális lenni, de megkönnyeztem a jelenetet. Annyit bántjuk, de az egyetlen volt, akinek eszébe jutott, hogy odamenjen a kissráchoz. Ennyire közvetlen máskor is. Ha kimegyünk hátul levegőzni, és valaki odajön, hogy csinálhatna-e egy fotót, még soha nem hallottam, hogy elküldte volna. Kedvesen mosolyog, aztán visszajön, és beszélgetünk tovább. Ő az, aki ha megkérdezi, hogy vagy, meg is várja a választ. Tényleg érdekli. Ő ilyen. Kerestük a különleges pillanattal kapcsolatban Stohl Andrást is, de nem sikerült elérnünk.
