Ujlaki Dénest ezúttal rendhagyó módon nem a színházban, hanem a piacon, lábasvásárlás közben faggattuk egészségéről, szerelemről, családról, elmúlásról. A Katona József Színház művésze örömmel rótta a köröket azért, hogy 35 éves feleségének a legszebb lábast vigye haza.
Még mindig piszkálják önöket a nagy korkülönbség miatt?
– Sose volt titok, hogy több mint harminc évvel vagyok idősebb a nejemnél. Persze mindig vannak, akik kételkednek a kapcsolatunkban, de azt gondolom, a mögöttünk lévő 14 közösen eltöltött év és a fiunk azt mutatja, hogy köszönjük, jól vagyunk, senkit nem érdekel a korkülönbség.
Nem ez az első házassága. Sírig fog tartani?
– Ő a hatodik feleségem. Hogy meddig fog tartani? Addig, amíg jól érezzük magunkat együtt. Soha nem erőltettem senkire semmit, csak addig kell benne lenni valamiben, amíg az örömet ad. Értük dolgozom, hogy meglegyen mindenük.
Harmadik gyermeke nyolcéves. Bírja az iramot?
– Hogyne! Megyek vele mindenhova, én viszem iskolába és megyek is érte, de még nagyon az anyja szoknyáján ül. Kicsit erőszakos, ez ennek a kornak a velejárója. Egyébként benne voltam a másik két gyermekem életében is. Minden nőnek, aki azt mondta, hogy terhes tőlem, feltettem a kérdést: te meg akarod szülni? Meg. Kész. Akkor, ha megszületik, bízd rám, én majd gondoskodom róla. Ezt mondtam nekik. És tartom is magam ehhez.
Másfél évvel ezelőtt kiderült, hogy megtámadta a szervezetét a rák. Hogy van most?
– Férfiráknak hívom. Tünetmentességi állapotban vagyok, ami azt jelenti, hogy nincs áttét. Végigcsináltam a kemoterápiát sugárkezeléssel. Van egy kor, ami fölött az embert már meg sem operálják, ha 6-7 évvel idősebb lennék, nem feküdhettem volna kés alá. Eszem, iszom azóta a gyógyszereket. Egyébként rengeteg fertőzést, köztük bőrfertőzést is elkaptam az intenzíven, amikor bent feküdtem. Bizony, megjártam az intenzív osztályt is. Félelmetes hely a kórház ilyen szempontból, mert tényleg igaz az, amit mondanak, hogy néha több nyavalyával jössz ki, mint amennyivel bementél.
Ugyanannyit dolgozik most is, mint korábban?
– Aktív vagyok, három darabban is játszom. Négyben lennék, de szegény Kulka János miatt az egyiket nem játsszuk.
Fél órája találkoztunk, de már vagy a hatodik cigarettáját szívja… A rák miatt sem szokott le?
– A börtönben szoktam rá, az egész életemet végigdohányoztam.
Hol? A börtönben? Hogy került oda és miért?
– Tizennégy voltam, amikor bekerültem egy koncepciós per miatt, aztán 17, amikor kijöttem. Egyébként megnézték a tüdőmet nemrég, és azt mondták, olyan tiszta, mint a babapopsi. Embere válogatja. Nézze. Két és fél dobozzal elszívok egy nap, és még itt vagyok. Nem lesz bajom. De zavar, hogy másodrendű állampolgár lettem általa.
Hogy érti ezt?
– A Katona egész területén nem lehet dohányozni. Mondok egy példát. A nép ellenségét játszottuk, elég topisan néztem ki. A színház mellett kint az utcán tudunk csak rágyújtani, ott éljük az estéinket. Odajött hozzám két rendőr, mert hajléktalannak néztek az öltözetem miatt. Kikérdeztek, nevemet, születési dátumomat, mindent elmondtam, magamban pedig imádkoztam, hogy vigyenek be, mert az vicces lenne. Aztán kijött az egyik kollégám, és szólt nekik, hogy hagyjanak békén, mert színész vagyok. Mondtam a rendőröknek, ha megkérdezték volna, miért cigizem az utcán, elmondtam volna.
Kár, hogy nincsenek kialakított dohányzóhelyiségek.
Úgy fest, jól érzi magát a bőrében, elégedett az életével.
– Így van. Egy dolgot viszont nehezen szoktam meg. A bácsizást. Észre sem veszi az ember, és a munkahelyén bácsi lesz belőle. Eleinte szólsz, hogy ide figyelj, ne bácsizzál már, aztán belenyugszol, hogy jól van, akkor leszek Dénes bácsi. Egy kicsit elszomorít, hogy a 70-80-as években például naponta három filmet is forgattam, és most már kevesebb a munka, mert megváltozott minden. A technika, a dramaturgia és az én korosztályom nem nagyon ihleti meg a filmírók tollát. Nem vagyunk már érdekesek. Pedig bírnánk a strapát.
Ujlaki Dénes életrajza
1945. január 20-án született Budapesten.
1969–1980-ig
A színész a budapesti Nemzeti Színház stúdióját 1969-ben végezte el, majd a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Játszott a Veszprémi Petőfi Színházban, a győri Kisfaludy Színházban, a Bartók Gyermekszínházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban.
1980–2000-ig
1981-től a budapesti Nemzeti Színház tagja lett.
1982-ben alapító tagként csatlakozott a Katona József Színházhoz, ahol most is játszik.
1990-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazták munkásságát.
2000-től napjainkig
Színházi és filmes szerepei megszámlálhatatlanok, hangját ezernyi karakterhez adta. Háromszor nyerte el a Filmkritikusok díját, 2010-ben 56-os emlékérmet kapott, 2015-ben pedig Érdemes Művész lett.
