Celeb

Utolsó percig dolgozott Karinthy Márton

Bors

Létrehozva: 2019.11.08.

Ma mutatják be a rendező utolsó színdarabját a Karinthy Színházban, melynek társrendezője Földes Eszter színésznő. A teátrumot a továbbiakban lánya, Vera és két közeli munkatársa vezeti.

Forrás: MTI

Szomorú premier elé néz a Karinthy Színház társulata ma este, miután hosszan tartó, súlyos betegség után, 71 éves korában elhunyt Karinthy Márton. A színigazgató-rendező már nem élhette meg A veszélyes forduló című előadás bemutatóját, melyet Földes Eszterrel együtt rendezett.  

– Mindenkit megrendített Márton halála, és mélységesen sajnáljuk, hogy nem élhette meg a premiert. Szinte az utolsó pillanatig dolgozott, segítette Eszter munkáját az ötleteivel – közölte lapunkkal a színház sajtóosztálya. – Betegsége ellenére is hajthatatlanul dolgozott, mert – ahogy mindig – most is a közönséget akarta szolgálni a legtökéletesebb előadással. Arra kérnénk a rajongókat, barátokat, akik szeretnék leróni a kegyeletüket, hogy látogassanak el ma este a színház elé, ahol hét óra után gyertyás megemlékezést tartunk.

A színház sajtóosztálya megerősítette, hogy az intézmény továbbra is a Karinthy család irányítása alatt működik.  

– Karinthy Márton úgy rendelkezett, hogy lánya, Vera és két közeli munkatársa irányítsa a színházat, ami tényleg szó szerint az élete volt. Minden évben maga teremtette meg a működési feltételeket, nagyon sok, még a híres édesapjától Karinthy Ferenctől vagy nagypapájától, Frigyestől örökölt tárgya is ott van a színházban. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek