<p>A világhírű orgonaművész egy kávé mellett mond fel annak a barátnak, aki csak elvesz az életéből. Xavér ideje nagy részét Berlinben tölti ahová a dugók elől menekült Budapestről.</p>
Milyen barátság az, amit előre megfontolt szándékkal, egyik pillanatról a másikra megszüntet?
Azok a kapcsolataim, melyekben nem fejlődöm a másik hatására és ez fordítva is igaz, feleslegesen viszik az energiákat, nem kell ragaszkodni hozzájuk. Minden tavasszal átnézem a barátaim listáját, elgondolkodom azon, hogy hozzátettünk vagy inkább elvettünk egymás életéből, és ha az utóbbi igaz, akkor elhívom az illetőt egy kávézóba és felmondok neki.
Úgy fest, könnyen változtat. Szomorú apropó, de az édesapja tavaly nyári halála után is szinte azonnal Berlinbe utazott. Miért volt ez a nagy sietség?
Addig maradtam, amíg apa beteg volt. A közelében akartam lenni. Aztán volt olyan tapintatlan, és meghalt, nekem pedig nem volt maradásom. A temetése utáni napon indultam, nem akartam átélni a testtől való végső búcsú utáni időszakot. Az ember tényleg rosszul van összerakva, ha ilyen fájdalmat okoz egy szeretett lény elvesztése. Új impulzusokba menekültem.
Miért pont Berlin lett a célpont?
Egy nagyon kedves barátomnak köszönhető, hogy ezt a várost választottam otthonomnak. Sokat vendégeskedtem nála a fiammal, beleszerettem és kiszerettem a régi nőből, Budapestből. Élhető, esztétikus és ezer arcú város, ahol alig van dugó, s már reggel vidáman optimisták az emberek. Ez utóbbi volt egyébként az egyik fő szempont, amiért eljöttem Budapestről.
Ennyire tragikus lenne a magyar főváros közlekedése, hogy 900 kilométerre költözött?
Egyszer három órán át ültem egy dugóban Pesten. Rögvest kiszámoltam, hogy a genetikámban kódolt, feltételezhető élettartalmam, és a dugóban töltött idő, hogy aránylik egymáshoz, és mivel igen magas százalékarány jöt ki, rájöttem, hogy ami hátra van, azt nem szeretném ostoba várakozással tölteni.
A számtalan koncertje mellett egy új szenvedélynek hódol, a filmezésnek. Hogy kerül kamera az orgonista kezébe?
Negyven éve filmezik a koncertjeimet, így a szakma nagyjaitól ellestem az alapokat, a jó képlátás pedig apám öröksége. Sokat járok temetőkbe. Sétálni, friss levegőt szívni, elmerülni a nyugalomban. E látogatásaim során kaptam rá a filmezésre.
Talán a hitelesség miatt, hisz az vagyok a magánéletemben is, mint a színpadon. Egy színész nem lehet este három órán át Bánk bán, ha a maradék 21 órában úgy él, mint egy büdös szandálos tahó. Másfelől az orgona kétezer évig a katolikus egyház fogságában volt, világi muzsikát nem lehetett játszani rajta, így csak mostanra került be a koncerthangszerek közé. Amióta Bachot és korunk filmzenéit egyaránt játszuk rajta, megjött a közönség is. 1990-ben, dupla Mátyás templomi koncertjeim előtt a helyi plébános kézzel gyártott táblákat tett ki a padokra, tapsolni tilos felirattal. Amikor a koncert utáni tapsorkán felcsattant, olyan arccal állt ott a szentem, mint akinek a habcsók mellé szalonnát adtak.
