Gyurcsik Tibi visszatalált korábbi szerelméhez
Az énekes már tudja, mennyit ér számára Judit. Mondjuk most is távkapcsolatban élnek.
Az énekes már tudja, mennyit ér számára Judit. Mondjuk most is távkapcsolatban élnek.
Az exkormányzó neje szép lassan megbocsátotta férje hűtlenségét. Mindkettőjük követett el hibákat, ezért békülnek.
Étkezőjük tágas ablakában is egymásnak esik Dorina és Pély Barna. Azt sem bánják, ha a szomszédok látják őket. Nos, ha ez tényleg így van, közszeméremsértésért akár két évet is kaphatnak.
A Bors birtokába került elektronikus levelek bizonyítják: VV Fecó hónapokon át ápolt titkos viszonyt VV Dyával. Míg a Dumagép a felesége előtt válaszolt a lány leveleire, addig létrehozott egy másik oldalt, ahol a találkákat beszélték meg.
Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt. Rékasi 29 év után szakított Détár Enikővel. A „vesztes” félért sokan aggódnak, mivel az utóbbi években Enikő idegei többször felmondták a szolgálatot.
Igazán komolyan gondolja kapcsolatát a színész fiatal szerelmével Amber Hearddal. A hírességben még a házasság gondolata is felmerült, pedig erre a lépésre még gyermekei anyjával sem szánta el magát.
Elképesztő történet: a matuzsálemi korú Marjorie az idősek otthonában találkozott a nála 33 évvel fiatalabb Gavinnel. Azonnal szerelembe estek.
Egy brit festőművész kétségbeesetten kereste élete szerelmét, ezért megfestette. Azt azonban Chloe Mayo sem gondolta volna, hogy három évvel később hozzámegy.
Előző, viharos kapcsolatát sikerült lezárnia, és újra elrabolták a szívét. Szíj Melindával madarat lehetne fogatni, olyan boldog.
Megbocsátott kedvesének az az asszony, akire dühös párja négyszer rálőtt, és az is, akit megkéselt vagy lefagyasztott a szerelme. Az ilyen kapcsolatokban nem az érzelem, hanem a függőség a meghatározó érzés.
Bár már elmúlt 100 éves, még mindig nagykanállal habzsolja az életet egy amerikai asszony. A nő egy nála 33 évvel fiatalabb selyemfiúval üti el idejét.
Pintácsi Viki míg kezelésekre járt leukémiás kisfiával, mindvégig csak arra gondolt, hogy egy nap elmúlik a rémálom, és jóra fordul az életük. Igaza lett.
Hosszú hónapok óta folynak a találgatások, hogy több van-e barátságnál Tóth Gabi és táncpartnere, Markó Robi között. A Bors információi szerint új szakaszába érkezett a kapcsolatuk: szerelemre lobbantak egymás iránt. Korábbi kérdéseinkre ezt mindig tagadták.
Egy amerikai tévéműsorból derült ki, hogy Ryan Lochte négy éve titkolja kapcsolatát egy angol lánnyal.
Korábban büszkén mutogatta barátnője, Cynthia meztelen fotóit, ma már viszont féltékeny, ha más pasik is képbe kerülnek. Varga Viktor bevallotta: a szerelem tette féltékennyé.
Készül a következő bébielefánt, ezúttal a Nyíregyházi Állatparkban. Jack és Kwanza szerelme olyan hevesen lángol, hogy még a látogatók előtt sem zavartatták magukat.
Guillaume oldalán újra boldog a volt focistafeleség. Köztudott, a 35 éves nőt szilveszterkor megütötte a férje.
Azonosult a színész a szerepével?! Amióta elkezdte forgatni új filmjét, Leonardo DiCaprio mágnesként vonzza magához a szép modelleket, akárcsak az általa megformált Jay Gatsby.
Keleti Andrea felháborodott, amikor megtudta, hogy azt híresztelik, válik. A táncosnő és férje tizennégy éve él boldog házasságban, ám úgy tűnik, ez nem mindenkinek tetszik.
Most is szereti, és az ügy lezárulta után újra együtt akar élni M. Józseffel élettársa és áldozata. A szerdára virradóra elfogott szentendrei lövöldöző napokig nem fogta fel, mit tett. Megtört, és vállalja tette következményeit.