Őrült fogadásokkal ugratják egymást a sztárok
A fogadás szent dolog – ez onnan is tudható, hogy bármekkora ôrültségben fogadnak, még a sztárok is állják. Akkor is, ha nevetségessé válnak. A Bors a legjobb sztorikból szemezgetett.
A fogadás szent dolog – ez onnan is tudható, hogy bármekkora ôrültségben fogadnak, még a sztárok is állják. Akkor is, ha nevetségessé válnak. A Bors a legjobb sztorikból szemezgetett.
Nem nehéz rávenni Tom Cruise-t egy kis fogadásra, legalábbis az amerikai műsorvezetőnek, Jimmy Fallonnak már másodszorra sikerült.
Beteges, mi mindent megtesznek az emberek, hogy egy kis pénzhez jussanak. Egy tajvani kórházban nagyban űzik az ipart: orvosok, nővérek, sőt, olykor még a betegek hozzátartozói is fogadnak, mikor hal meg egy rákos páciens.
Megnyerte a fogadást a 20 éves tunéziai fiatalember, a pénzt azonban már nem tudta elkölteni, mert meghalt.
Az X-Factor atyja arra fogadott, ki nyeri meg az idei szériát Amerikában. Tévedett, ezért most LA Reid zsebét meg kell tömni.
Tudósítanak-e a nagy hazai tévék a maja naptár szerint december 21-én bekövetkező világvégéről? Köthetünk-e biztosítást a nagy reccsre, és ha igen, ki lesz annak a kedvezményezettje? És megkaphatja-e a nyereményét az, aki a világvége bekövetkeztére fogad, és igaza lesz?
Focibotrány tört ki a Dél-Afrikai köztársaságban is, az országos szövetség elnökét fel is függesztették.
Joachim Gauck köztársasági elnök fogadást adott az olimpián és a paralimpián eredményesen szereplő német versenyzők tiszteletére, az érmeseket ezüst babérkoszorúval tüntette ki: ez a sportolóknak adható legmagasabb állami kitüntetés arrafelé.
A kézilabda sem mentes már a fogadási csalásoktól: a francia bajnok Montpellier sztárjait a Paris SG elleni mérkőzés után vitték el a rendőrök.
Óriási ígéret Eden Hazard. A belga futballsport valódi megújítójaként beszélnek róla, és meglehet, hogy ő lesz az új Lionel Messi is.
Az angoloknak vérében van a szerencsejáték, nincs olyan sportesemény, amire ne fogadnának. Miért az olimpia lenne kivétel? Összegyűjtöttük, mi mindenre tesznek pénzt a derék britek.
Hatalmas butaságot csinált Jack Wilshere, az Arsenal fiatal sztárja, hiszen a Twitteren tette közzé, hogy az egyik BL-meccsen fogadott, hogy csapattársa szerzi az első gólt. Az UEFA figyelmeztette a futballistát.
A huszonhat esztendős Lawrence Edmonds 42 székesegyház falát nyaldosta végig, csak azért, hogy megnyerjen egy fogadást.