Hiszékenysége okozta vesztét annak a nőnek, akit 21 ezer forinttal károsítottak meg telefonos csalók. Azt hitették el vele, hogy 750 ezer forintot nyert, de ahhoz, hogy megkapja az összeget, negyed órán belül húszezer forint értékben feltöltő kártyát kell vásárolnia és be kell diktálnia azok számát.
Nyereményt ígértek, de e helyett 21 ezer forinttal károsítottak meg egy 45 éves budapesti nőt telefonkártyás csalók. A Veszprém megyében nyaraló nő a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon tett bejelentést. Elmondása szerint egy férfi, ismeretlen számról felhívta, és mindenféle kérdés és bemutatkozás nélkül közölte, hogy a T-Mobile Társaságtól hívja, véletlen telefonszámokat sorsoltak ki, amelybe beleesett az ő száma is, és megnyerte a főnyereményt, 750.000 Ft-ot. Ahhoz, hogy ezt megkapja 15 percen belül, 20 ezer forint értékben kellene vásárolnia feltöltő kártyát. Kérte, a vásárlás után csendes helyre menjen, ahol senki nem hallja, amikor visszahívja, hogy bediktálhassa a feltöltő kártyák számát.
Összesen hat darab 3500 forint értékű kártyát vásárolt. A számok bediktálása után újra hívást kapott. Egy másik férfihang szólalt meg, igazgatóként mutatkozott be. Azt mondta, hogy valóban megnyertek a főnyereményt. De van egy játékos, aki németországi tartózkodása miatt nem tud a játékban részt venni, az ő részét is megnyerheti a nő, amennyiben vesz még 20 ezerért feltöltőkártyát és azok számát is bediktálja. A következő hívás előtt, az újabb kártyák megvásárláskor az újságos nő figyelmeztette, hogy ez biztosan csalás, mert nemrégiben hasonlóan járt egy másik hölgy is.
Ezután a nő megpróbálta a korábban vásárolt hat feltöltő kártya sorszámát a saját telefonjára beírni, hogy feltöltse, de ez már nem sikerült. Az ismeretlen tettesek ellen a Balatonalmádi Rendőrkapitányság indított eljárást. BorsOnline