Sport

A város fizeti ki a Loki-focisták elmaradt jussát

(turcsik)

Létrehozva: 2016.09.07.

Lapunk megtudta, nemcsak Nenad Novakovicsnak, hanem további jó néhány korábbi sérült játékosának maradt az adósa a DVSC. A tartozást a napokban a város fizeti ki a focistáknak.

Egyre inkább érhető, miért volt akkora játékosmozgás a nyáron a hétszeres magyar bajnok Debrecennél, és miért fordított hátat több focista is a klubnak. Nos, a Bors megtudta, a Lokit elmaradt bére miatt a FIFA-nál feljelentő Novakovicson kívül legalább további 7–8 sérüléssel bajlódó játékosnak nem fizette ki az egyesület a táppénzen felüli juttatását. Úgy tudjuk, hogy a tavalyi év második felében a DVSC az echós alapbéren felül egyáltalán nem utalt fizetést a sérült futballistáinak. Vannak olyanok, akik a mai napig a klub kötelékébe tartoznak, és várnak az elmaradt járandóságukra, míg akik távozni akartak, azok csak úgy tehették, hogy aláírták, nincs feléjük tartozás. 

– A 110 ezer forintos echós fizetésemből 86 ezret kaptam kézhez öt hónapig, ami még az orvosi kezelésemet sem fedezte. Amikor eljöttem, alá kellett írnom, hogy nincs felém tartozás, holott kétmillió forinttal rövidített meg a DVSC – árulta el az egyik megkárosított focista, aki a neve közléséhez nem járult hozzá. 

Úgy tudjuk, hogy a nyáron a Videotonba szerződő Varga Jó­zsef járt közben a klub vezetése és a megrövidített focisták között, mindhiába. A középpályásnak azt viszont sikerült elérnie, hogy a klub társtulajdonosa, a városi önkormányzat kifizesse a kárvallottaknak az elmaradt pénzüket, amit e hónap 10-ig utal át.

– A klubnak jelenleg semmilyen tartozása nincs egyetlen futballistája felé sem – szögezte le Róka Géza, a DVSC klubigazgatója a Borsnak.

Kerestük Varga Józsefet és a debreceni polgármestert, Papp Lászlót, de egyikőjüket sem értük el telefonon. 

Csípős

Bajnoki címek, BL- meg EL-szereplés, felépült vadi új stadion után épp azt várja az ember, hogyan tud egy-két milliót spórolni a klub a játékosain. Igazi magyar hősköltemény. Varga T. Róbert
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek