Sport

Eltiltották a botrányos sztárteniszezőt

(turcsik)

Létrehozva: 2016.10.18.

Legalább három játékhétre szóló eltiltást és 25 ezer dolláros (hétmillió Ft) bírságot kapott a botrányosan viselkedő Nick Kyrgios.

Forrás: AFP

Amikor Kyrgios játszik, mindig történik valami szokatlan. A 21 éves, görög apától, maláj anyától született, világranglista 14. ausztrál játékost fantasztikus tehetségnek tartják – Wimb­ledonban és az Australian Openen is volt már negyeddöntős –, ám nem tud viselkedni. A múlt héten, a sanghaji tornán hallatott magáról, amikor a második fordulóban a német Mischa Zverev ellen kiesett. Az első szett­ben az ellenfél 3-1-es vezetésénél flegma módon csak átpöttyintgette az adogatásait, az utolsó pontnál pedig meg sem várta, hogy a német befejezze a labdamenetet, lesétált a pályáról. Egy szurkoló be is szólt Kyrgiosnak, tisztelje meg a közönséget, mire visszakiabált neki: – Ide akarsz jönni játszani? Inkább ülj le, fogd be a szád, és bámuld a meccset!

A vezetőbíró ezért megintette, de neki is odamondott: – Szóljon, hogy vége a pihenőidőnek, játszszunk, aztán menjünk haza!

A meccs utáni sajtótájékoztatón Kyrgios elárulta, nem érzi úgy, hogy bárkit is megbántott volna, aki pedig az ő meccsére vesz jegyet, számoljon azzal, hogy bármi megtörténhet. 

– Nem értem a kínai közönség reakcióját – mondta a kifütyült ausztrál, akit a 80-as évek nagy amerikai sztárjához, a bírókkal folyamatosan perlekedő John McEnroe-hoz kezdenek hasonlítani. – Nem tudják, min megyek keresztül. Ha ilyen nagy tudói a tenisznek, miért nem játszanak, miért nem olyan sikeresek, mint én? Az ő választásuk, hogy engem akarnak nézni, pedig tudják, hogy kiszámíthatatlan vagyok.

Kyrgios botrányos viselkedését a profi férfi teniszezők szövetsége (ATP) legalább három játékhétre szóló eltiltással és 25 ezer dolláros (hétmillió Ft) bírsággal sújtották. A játékos közleményben kért el­nézést.

AZ AUSZTRÁL KORÁBBI BALHÉI

Wimbledon (2015. június)

Miután elveszítette az első szettet, és a másodikban 0-2-re állt Richard Gasquet elleni negyeddöntőben, egyszerűen meg sem próbálta fogadni a francia adogatásait.

David Kupa (2015. július)

A kazahok elleni elveszített negyeddöntője során olyanokat kiabált: „Nem akarok itt lenni, semmi élvezet nincs ebben.”

Montreal Masters (2015. augusztus)

A Stan Wawrinka elleni meccsén odaszólt svájci ellenfelének: „Kokkinakis döngeti a barátnődet. Bocs, hogy ezt el kell mondanom, haver.”

Wimbledon (2016. július)

Az Andy Murray elleni 4. fordulós vereséget követően ezt mondta: „Nem szeretem ezt a sportot, de nem tudom, mit csinálnék nélküle.”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek