Sport

Agyonszúrta az anyját és húgát a ghánai focista

tn

Létrehozva: 2017.07.13.

Az olasz foci egyik nagy reménységének tartott 21 éves ghánai játékos, Solomon Nyantakyi agyonszurkálta 45 éves, terhes édesanyját és 11 éves húgát a Parma külvárosában lévő, multietnikai környéknek számító Via San Leonardóban.

A holttestekre a fiú 25 éves bátyja talált rá, amikor a munka után este hazatért a hatodik emeleti lakásba. Ott olyan szörnyű vérfürdő fogadta, hogy még a kiérkező helyszínelők sem tudták nyomhagyás nélkül végezni a dolgukat. Nyantakyit Milánóban fogták el, miután a parmai vasútállomás kamerái rögzítették a felszállását az egyik vonatra. Tisztában volt vele, hogy mit követett el, beismerte a gyilkosságokat, ám az indítékai egyelőre nem ismertek.

A vérengző ghánai fiú nyolcévesen költözött a családjával Olaszországba, ahol a Parma utánpótláscsapataiban edződött, számos trófeát hódított el. Már a korosztályát megelőzve foglalkoztatták az U19-eseknél, sőt Roberto Donadoni edző az akkor még élvonalbeli felnőtt­csapat keretében is többször számításba vette. Aztán a Parma becsődölt, ő pedig ezzel egy időben egyre inkább kezdett lecsúszni. Az előző idényben a negyedosztályú Imolesében kergette a bőrt, mellette pedig egy banda tagjaként különböző bűncselekményeket követett el.

– Természetesen emlékszem rá, elképesztően tehetséges srác volt, de az első pillanattól látszott, hogy problémái vannak. Depressziós volt, hiányzott neki a hazája, a barátai, de képtelen vagyok felfogni, hogy volt képes ilyenre... – mondta a Parma utánpótláscsapatának edzője, Cristiano Lucarelli.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek