Sport

Miss Duracellnek becézik a kézilabda fiatal tehetségét

Szabó Sándor

Létrehozva: 2017.11.29.

Fényes jövő előtt áll válogatott focistánk, Sallai Roland kézilabdázó húga, Nikolett. Ha így fejlődik, ott lehet a tokiói olimpiai csapatban is.

Forrás: Facebook

Fáradhatatlanságát látva Hajdu János, a magyar női junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője Miss Duracellnek nevezte el az MTK Budapest 19 éves balszélsőjét, Sallai Nikolettet, akinek erről igazoló „okmányt” is adott. A modellpályával kacérkodó junior válogatott természetesen a nicosiai stadionban szurkolt akkor, amikor bátyja a Real Madrid ellen játszott BL-csoportmeccset a ciprusi APOEL színeiben.

– Roli azzal biztat, csakis az akaratomon múlik, hogy mire viszem. Mivel a felnőttválogatott kapitánya, Kim Rasmussen szisztematikusan fiatalít, abban reményke­-dem, hogy hamarosan meghív a felnőttkeretbe, onnan pedig lehetőségem nyílhat az olimpiai szereplésre is.

A felnőttválogatott németországi vb-esélyeit illetően Niki amondó, hogy nagyon nem min­degy, vajon a műtött győri Tomori Zsuzsa bevethető lesz-e a pénteken kezdődő tornán. 

– Ha nem, akkor nehezebben, ám nélküle is a tizenhat közé jutnak Görbicz Anitáék  – mondta az őszi idényben 19 gólt szerzett Sallai lány. – Háfra Noémi például jobb és bal oldalról pazarul lő, feledtetheti Tomorit.

Az ifi Eb-bronzérmes Niki szerint csoportunkból kiemelkedik Norvégia, mi a svédekkel, csehekkel harcolunk a továbbjutást érő három helyért. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek