Sport

Az ökléből él Bud Spencer unokája

Bors

Létrehozva: 2017.12.01.

A pofonosztás a Pedersoli-család vérében van: a tavaly elhunyt Bud Spencer unokája, Carlo Pedersoli Jr. egyre sikeresebb ketrecharcosként.

Ugyanazt a nevet viseli, mint nagyapja, és életútjuk is hasonlít: Carlo Pedersoli Jr. szintén magas szinten sportol. Már egészen fiatal korában megfogta a ring világa.

– Hatéves koromban kezdtem el küzdősportot űzni, aztán rögbiztem és amerikaifociztam is, utóbbiban az olasz válogatottságig vittem, de 19 évesen úgy döntöttem, a ketrecharcra teszem fel mindenem – írta a Borsnak adott e-mail interjújában az ifjú Piedone. Természetesen arról is kérdeztük, nagyapja milyen hatással volt rá.

– Gyerekként a filmjei is inspiráltak, a tőle sokat látott kalapácsütést például a ringben rendszeresen alkalmazom – mondta Jr., aki kilenc MMA-mérkőzéséből nyolcat megnyert, és feltett szándéka, hogy a sportág csúcsszervezetében, az UFC-ben is bemutatkozzon. Addig azonban még sokat kell dolgoznia. Legközelebb december 18-án a romániai Brassóban lép szorítóba. A színészi karrierrel egyelőre nem kacérkodik, ugyanakkor nem zárja ki, hogy a sport után a filmes világ felé fordul.

– A Carlo Pedersoli név jó ajánlólevél, de nem érzem, hogy bármiféle nyomás lenne rajtam emiatt. Sőt kifejezetten büszke a nevére. Lapunkkal megosztotta legkedvesebb emlékét is nagypapájáról.

– A legszebb emlékeim a leghétköznapibbak is. Imádtam csak úgy beszélgetni vele, miközben a kanapén ültünk. Ő tanított meg például úszni, de mivel ő is sportoló volt, sok dolgot köszönhetek neki. Talán a legfontosabb tanácsa az volt, amikor azt mondta: mindig lesznek nálad erősebbek és jobbak, de mindig lesznek olyan pillanatok, amikor felülkerekedhetsz rajtuk.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek