Sport

Pszichológushoz fordult az ítélet után Növényi Norbert

Bors

Létrehozva: 2018.06.12.

Forrás: Végh István

A múlt héten mondta ki a bíróság az ítéletet: Növényit hetedrendű vádlottként kétrendbeli adócsalásban, illetve háromrendbeli magánokirat-hamisításban találták bűnösnek. Az olimpiai bajnok bírkózó halmazati büntetésként 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Noha az ítélet még nem jogerős, a volt sportoló teljesen összeomlott. A Ripostnak arról beszélt: pszichológus segítségét kellett kérnie ahhoz, hogy feldolgozza a történteket.

“Mindenemet elvesztettem, tönkretett ez az egész, ráment nyolc évem! Nem szégyellem bevallani, pszichológus segítségét kellett igénybe vennem ahhoz, hogy feldolgozzam ezt a helyzetet. Megszégyenítő, megalázó helyzetbe kerültem. Ha nincsenek a barátaim, akkor most nem lenne hol laknom! Úgy büntettek meg, hogy semmilyen bizonyíték nincs ellenem. Ezt nem lehet ép ésszel kibírni” - nyilatkozta, hozzátéve: ügyvédjével fellebbeznek a bírósági döntés ellen.

Növényitől - emeli ki a lap - először olimpiai járadékát vették el, majd több tisztségéről kellett lemondania, ami miatt családja gyakorlatilag anyagi csődbe került.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek