Sport

Botka Endre nem sokat töprengett az eljegyzésen

T. D.

Létrehozva: 2018.08.18.

Közös fészket rak kedvesével az FTC-védő.

Botka Endrére sokáig azt mondták, sosem fog megállapodni, amit már kezdett elhinni, erre beütött a szerelem! Az FTC focistája nem is habozott: három hónappal később eljegyezte barátnőjét, Szandrát. Ez egy éve volt, ma már saját házukat építgetik.

– A barátaim mindig azt mondták, örökké egyedül maradok, mivel hosszú távon sosem tudott senki lekötni. Amikor a menyasszonyommal megismerkedtem, őt se vettem eleinte komolyan. Egy hónapig csak találkozgattunk. Majd egy hétig nem volt alkalmunk együtt lenni, mivel ő a Balatonon volt, én pedig vadászni mentem. Akkor jöttem rá, mennyire hiányzik. Amikor újra találkoztunk, már úgy viselkedtünk, mint egy pár. Onnantól számítjuk a kapcsolatunkat.

Hamar a tettek mezejére lépett, olyan hirtelen, hogy teljesen át sem gondolta az eljegyzést.

– Meccsre mentünk, amikor vé­giggondoltam, hogy meg kellene kérni a kezét. Szóltam egy ba­rátomnak, gyorsan vegyen gyűrűt, amit elhozott nekem a meccsre. Amikor hazamentem, Szasza éppen főzött. Rólam dőlt a víz és ide-oda mászkáltam a lakásban, mint egy idióta. Majd letérdeltem, és megkértem a kezét. Teljesen elolvadt. Egy hónapja vettünk egy házat, éppen felújítjuk. Az esküvőt pedig tavaszra tervezzük.

Endi menyasszonya feladta az éle­tét, hogy minél több ideje le­gyen kedvesével lenni.

– Főz, mos, takarít, és van egy cég, amelynek otthonról dolgozik. Mindent megkapok tőle, így nincs nehéz dolgom a pályán sem. Örülök, hogy a szezont jól kezdtük. Ezt szeretnénk folytatni, rögvest a Paks ellen. Emellett persze izgatottan várom, érkezik-e válogatott meghívó a szeptemberi meccsekre.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek