Sport

Kivívta az angolok elismerését a Vidi

(t)

Létrehozva: 2018.10.05.

Nagyobb ellenállásba ütközött a Chelsea a Vidi ellen, mint amire az angolok számítottak. A hazaiak szerint veszélyesek voltak a magyarok.

Le a kalappal a Vidi Stamford Bridge-en nyújtott teljesítménye előtt. A magyar bajnokcsapatot nem sok választotta el a világraszóló pontszerzéstől a Chelsea otthonában. A fehérváriak hősiesen állták az angol sztárcsapat rohamait, amely csak egyszer, Álvaro Morata révén tudott a kapuba találni a vége előtt húsz perccel. Ez sem törte azonban össze a Vidit, amelynek két-három olyan gólszerzési lehetősége adódott, amiből kis szerencsével könnyedén egyenlíthetett volna.

– A vereség ellenére emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Büszke vagyok a csapatra. Nagy köszönettel tartozunk a szurkolóinknak is a fantasztikus buzdításért, sok nehéz helyzeten átsegítettek minket. Ez a meccs is bizonyította, hogy ezen a szinten jobb helyzetkihasználásra van szükség, hogy eredményesebbek legyünk – magyarázta Juhász Roland csapatkapitány.

A meccs előtt a Vidiről még meglehetősen lekezelően író angol sajtó a szoros végeredmény után már visszafogottabban fogalmazott. A Daily Mail Juhásznak és Fiola Attilának   6,5-es osztályzatot adott, a többieknek pedig 6-ost.

Sokat mondó, hogy Maurizio Sarrinak, a Chelsea menedzserének pályára kellett küldenie Eden Hazardot is, hogy segítsen feltörni a Vidi védelmét.

– Szervezettek voltak, meglepett, hogy veszélyesek voltak az ellentámadásokból – vallotta be az olasz edző. – Nagyon kemény meccs volt, ám a legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot, így vezetjük a csoportot.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek