Sport

Magyar gulyást vacsorázott Lionel Messi

T. D.

Létrehozva: 2019.01.21.

Különös élményben lehetett része Büki Péternek! A barcelonai Futballarium nevű sportkocsma tulajdonosa gulyást vitt a hétvégi, Barcelona–Léganes (3-1) meccsre a klubvezetésnek.

Forrás: AFP

Múlt hét csütörtökön a Barcelona egyik elnökségi tagja, Pau Vilanova ellátogatott az éttermünkbe – kezdte mesélni a Borsnak Péter. – Nem először jött, de most elkísérte a klub gasztronómiáért felelős igazgatója is. Gu­lyást ettek, ami annyira ízlett ne­kik, hogy meghívtak bennünket a vasárnapi mérkőzésre, és megkértek, vigyünk magunkkal az ételből is. 

Péter és kollégái akkor még nem is gondolták, mekkora esemény részesei lesznek. A helyszínen szembesültek vele: nem szimpla vendégek a Camp Nou elnöki páholyában, hanem az est főszereplői is.

– Külön bejáraton vit­tek be bennünket, ott, ahol a játékosok szoktak bejárni. Még láttuk is őket. Aztán két embert állítottak mellém és a szakácsunk, Vida Gáspár mellé, akik lesték minden kívánságunkat. Mondjuk mi a nagy meglepettségünkben csak annyit kértünk, a villákat, amiket a gulyás mellé készítettek ki, cseréljék kanalakra.

– Félidőben az el­nök, Josep Maria Bartomeu is oda­jött, üdvözölt. Volt, aki háromszor visszajött kérni az ételből, annyira ízlett neki. Büszke vagyok, de munkatársaink és a drágám, Erika fantasztikus munkája nélkül nem jöhetett volna létre ez a találkozó. Péterék remélik, hogy ezzel elindult valamiféle együttműködés a stadion melletti étterem és a klub között. 

– Már korábban is mondtam, szeretném, ha egyszer az egész FC Barcelona együttesét vendégül láthatnánk az étteremben. Ezt most meg is említettem az elnöknek. Erre is sor fog kerülni. Pláne, hogy a meccs után a játékosoknak is levittek a gulyásból, és úgy hallottuk, nagyon ízlett Messiéknek! 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek