Sport

Inka aranyak mellett meséltek a saját aranyaikról Verrasztóék

Bors

Létrehozva: 2019.06.21.

Különleges személyek, különleges tárgyak érkeztek Az inkák aranya kiállításra. Kovács István, Fodor Rajmund és Madaras Norbert olimpiai, Verrasztó Dávid Európa-bajnoki aranyérmet hozott, majd hátrányos helyzetű gyerekeknek meséltek pályafutásukról.

Fodor azt mondta, ne a medáliája aranytartalmát nézzék a nebulók, mert nem az adja az értékét. 

– Ez az érem a heti tizenkét, alkalmanként háromórás edzést jelképezi, ami az olimpiára kijuttatott – így a pólós. Az öklöző Kovács 1996. augusztus 3-án szerezte meg ötkarikás aranyát, amely az egész életét megváltoztatta.

– Esetemben szó sincs már nosztalgiázásról, elfoglalt emberként a jövőbe tekintek, és nem hátrafelé. Az érmet én őrzöm, de az egy kicsit az országé is – így Kovács. Az úszó Verrasztó nem tagadja, az arany csillogása minden másnál szebb élmény számára.

– Legalább egy világversenyen szeretnék még első helyet kiharcolni életemben. Huszadik évemet töltöm az uszodában, a gyerekeknek azt javasoltam, merjenek keményen dolgozni a céljaikért. Amikor először a vízbe merültem, annyi idős lehettem, mint amekkorák most ők - fogalmazott Verrasztó.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek