Sport

„Aki ezt nem élte át, az nem tudja, hogy ez mi” – Először beszél fia elvesztéséről Benedek Miklós

Bors

Létrehozva: 2020.10.10.

Forrás: MTI

Unokái tartják a lelket a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészben, Benedek Miklósban, akit nagyon megviselt fia, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Tibor elvesztése.

Aki ezt nem élte át, az nem tudja, hogy ez mi. Nagy dolgot vesztettem el. Nincs is mellette olyan más, ami fontos lenne – mondta az ATV-nek a színész, aki most először beszélt gyászáról azóta, hogy súlyos betegség után júniusban elvesztette 47 éves fiát. 

Benedek Miklós arról is szót ejtett, hogy unokáival nagyon jó a kapcsolata, ők vigasztalják ezekben a nehéz időkben.

– Érdekes módon ők nagyon keményen bírják ezt. Nem is tudom, honnan vették ezt az erőt, szemben az én erőtlenségemmel – fogalmazott a művész, aki február óta nem állt színpadra, ám hamarosan ismét láthatja a közönség. Spiró György Az imposztor című komédiájának főszerepében tér vissza a József Attila Színházban.

Ez is érdekelheti!

Ezzel a mondattal határozta meg apja Benedek Tibor karrierjét

A munka segíthet Benedek Miklós gyászában

Benedek Tibor édesapja elzárkózott a külvilágtól – videó

Megható videó! Így idézték meg Benedek Tibor emlékét a kupadöntő előtt: "Legenda, bajnok, apa és férj"

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek