Sport

A Juventus kapuját is bevette a Fradi, de a bravúr elmaradt Cristiano Ronaldóék ellen

Bors

Létrehozva: 2020.11.04.

Bár nagyot harcolt a Ferencváros, sok esélye nem volt a Juventus ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. A torinóiak 4-1-re nyertek a Puskás Arénában. 

Ahogy arra számítani lehetett, a Juventus kezdőjében kapott helyet a koronavírusból felépülő Cristiano Ronaldo. Az ötszörös aranylabdás portugál focista idén még nem lépett pályára a Bajnokok Ligájában. Az FTC-vel még sosem nézett farkasszemet, de magyar bajnokkal már találkozott: 2005-ben a Manchester United játékosaként a Debrecennel csapott össze együttesével a BL-selejtezőben, akkor az MU örülhetett, kettős győzelemmel búcsúztatták a hajdúságiakat.

Ronaldo játékát nemcsak a Juve várta, hanem a zöld-fehérek mestere, Szerhij Rebrov is, aki a meccs előtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, azt szeretné, ha szerephez jutna a világsztár, mert játékosait felvillanyozza, ha olyan klasszisok ellen lépnek pályára, mint Lionel Messi vagy CR7. Ez viszont nem látszott a Fradin, amely bátortalanul kezdte a meccset, és már a hetedik percben hátrányba került. Juan Cuadrado passzát Álvaro Morata váltotta gólra. A bekapott találat felrázta a hazaiakat, egyre veszélyesebben kezdtek játszani. Előbb Tokmac lövése ment picivel mellé, majd pedig Zubkov veszélyeztetett, de egyenlíteni nem sikerült, így 1-0-ás vendég vezetéssel ért véget az első félidő.

Bátran kezdte a második játékrészt a Fradi, de a harcosság ellenére sem sikerült Szczesny kapuját veszélyeztetni. A Juventus viszont kihasználta, hogy kinyílt a magyar bajnok, és Morata újabb góljával már 2-0-ra vezetett a 60. percben. A duplázó támadót Paulo Dybala váltotta. Az argentin csatár nem tétlenkedett sokat, és Dibusz Dénes óriási hibáját kihasználva a 73. percben 3-0-ra módosította az eredményt. Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy mekkora lesz a különbség.

A Juve négynél állt meg, de a szépítés Franck Bolinak köszönhetően összejött, így 4-1-el zárult a találkozó.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek