Sport

Morata a Fradi elleni meccsről: Felvillanyozott a magyar közönség

K. D.

Létrehozva: 2020.11.05.

Nem győzte dicsérni a magyar szurkolókat a Juve hőse, Álvaro Morata. A két gólt lövő spanyol támadó ki-emelte: erőt adtak neki a drukkerek.

Nemcsak a Ferencvárost dobta fel a 20 ezer nézőt a Juventus elleni 4-1-re elveszített BL-meccsen a Puskás Arénában, hanem a torinói alakulatot is, amely hengerelt a pályán. A drukkerek valóban kitettek magukért, a Fradi-tábor zászlókkal, molinóval és a meccs elején élőképpel készült, és még 4-0-s hátránynál is teli torokból éltették a csapatukat. Nem meglepő, hogy a meccs hőse, a duplázó Álvaro Morata is a közönséget méltatta.

– Csodálatos este volt, és nem csak a győzelem miatt, annak is nagyon örültem, hogy közönség előtt léphettünk pályára. Budapesten nagyszerű hangulatot varázsoltak a drukkerek – fogalmazott a BL-győztes támadó, aki a Fradit is méltatta. – Rengeteget készültünk a magyar bajnokból. Láttuk, hogy milyen nyomás alá helyezték a Barcelonát az első húsz percben, csak a balszerencsén múlott, hogy nem szereztek vezetést.

Az FTC vezetőedzője, Szerhij Rebrov is a drukkereket dicsérte. Elmondta, bízik abban, hogy a jövőben is minél több BL-meccsen léphetnek pályára a csodálatos hangulatú Puskás Arénában. Ugyanakkor nem volt maradéktalanul elégedett csapata játékával.

– Akárcsak a Barcelona ellen, nem az eredménnyel vagyok elégedetlen, hanem a két utolsó kapott góllal. Adok egy stratégiát a csapatnak, de azt nem én mondom, hogy folyamatosan passzoljanak vissza Dénesnek – utalt Rebrov arra, hogy a hatalmasat hibázó magyar kapust többször is kellemetlen helyzetbe hozták a társai. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek