Sport

Walter Tamás: Nem rivalizálok a horgász feleségemmel

K. D.

Létrehozva: 2021.02.12.

Közel 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van jelen pillanatban Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy a folyópartra. Ezúttal a világbajnok Walter Tamás avatja be olvasóinkat a versenyhorgászat rejtelmeibe.

Forrás: Facebook

Február még nem horgászszezon. Ilyenkor kezdődik az alapozási időszak?

Szerencsére nem. Ahogy a Föld klímája változik, úgy egyre inkább végighorgászható a teljes év. A szó szerinti alapozás, mint konditermi edzés vagy úszás már kiegészítő tevékenységként van csak jelen. A horgászatra való felkészülést nem lehet szárazföldön gyakorolni.

A horgászok is ugyanúgy súlyzóznak, mint más sportág képviselői?

Hogyne. Egy-egy versenyre több száz kilónyi felszereléssel érkezem, ezt ki- és bepakolom mindennap. Ha például hat-nyolc méter mély folyószakaszon horgászom, akkor a 13 méteres rakósbotomat ezerszer emelem meg. Ha nincs benne rutinod, lehetsz te bármilyen erős, egy óra után beledőlsz a vízbe, mert a hátad nem bírja a terhelést. Szóval, kell kondi hozzá rendesen. Negyvenöt évesen csak akkor vehetem fel a versenyt a fiatalokkal, ha fizikálisan is edzem magam.

Mentálisan is topon kell lenni. Óriási koncentrációt igényel, és eléggé stresszes, hogy adott időn belül minél több halat fogjon a versenyző. Ez nem olyan pihentető, mint a hobbipeca…

Hát nem. Az autóvezetéshez tudnám hasonlítani. Ha nem a reggeli csúcsban zötykölődünk, akkor nyugodtan kocsikázunk, gyönyörködünk a tájban, ami mellett elhaladunk, miközben a kedvenc zenénk szól a rádióból. Ez a pecázás. A versenyhorgászat pedig a Forma–1. Másodpercek alatt változhat a helyzet. Ha bármi megsérül, akkor véget érhet a versenyed. Annyi talán a könnyebbség, hogy egy hibába nem halsz bele.

Kikapcsolódásként nem is ül le a vízpartra?

Dehogynem. Imádok pergetni. A téli időszakban előszeretettel megyünk el a családdal egy-egy tengerre horgászni. Mivel ott a legtöbb hal ragadozó, ezért tudok hódolni a szenvedélyemnek.

Ha már a család szóba került: ön egy szerencsés ember, hiszen a felesége is világbajnok horgász. Nem zsörtölődik, ha a parton tölti a szabadidejét…

Ez nem szerencse. Jól kell tudni választani. De viccet félretéve, Dia hamarabb volt világbajnok, mint én. Ő már 13 évesen csapatban a fiúk között diadalmaskodott. Szóval, nem általam kedvelte meg a pecát, hanem már akkor is nagyon aktív volt, amikor mi még össze sem jöttünk.

Rivalizálnak egymással?

Nem. Össze sem lehet hasonlítani a két kategóriát. Jóval eredményesebb nálam, de ő is tudja, hogy nem mindegy: 15 vagy 150 ember között leszel-e a legjobb.

Otthon is téma a peca?

Erre egy példát szeretnék mondani, ami jól érzékelteti, hogy mennyire a horgászat körül forog az életünk. Most építkezem. A házunk falai még nem állnak, de a kertben lévő tó már teljesen kész.

Két kislánya is horgász szeretne lenni?

Korai még erről beszélni, mert nagyon picik. A két gyermekem öt- és nyolcéves. Pecázni szeretnek, de erőltetni semmit nem akarunk. Jelenleg még ismerkednek a horgászattal. Sajnos a legtöbb versenyen nem kóstolhatnak bele ebbe az érzésbe, mert nem ülhetnek le velünk a vízpartra. De arra gondosan ügyelünk Diával, hogy elvigyük őket egy-egy túrára. Azokat nagyon élvezik.

Idén melyek lesznek a legfontosabb versenyei?

Egyértelműen a világbajnokságok. Négy vb-n is képviseltetem magam. Úszós és feeder módszerben is indulok a válogatott tagjaként, illetve a klubcsapatommal, a WalterLand–Daiwával is kijutottam mindkét kategóriában. Utóbbit a foci BL-hez tudnám hasonlítani.

Amatőr versenyen is megméretteti magát. Az első dartsos horgászversenyen csak veszíthet. Ha nyer, annak nincs hírértéke, ha viszont alulmarad, az eléggé kellemetlen. Nem tart ettől?

Egyáltalán nem kellemetlen. Április 18-án, vasárnap rendezik a versenyt a Szeged melletti Maty-éren, amely világviszonylatban is elismert horgászpálya. Bár jól ismerem a helyszínt, ettől függetlenül nem számítok egyértelmû favoritnak. És ebben ez a jó. Egy kulisszatitkot viszont elárulok. Ezen az egynapos horgászversenyen az győz, aki a szélső pályák egyikére húz. De annak is nagyon örülnék, ha nemcsak pecában, hanem dartsban is összemérhetnénk a tudásunkat.

Ennyire jól dobálja a nyilakat?

Nem, bár sok közös van a két sportágban.

Például?

Próbáljon meg csúzlival 40 méterre tízszer belőni a gombócra gyúrt etetőkaját úgy, hogy mindig ugyanoda essen. Nem egyszerű. Ugyanúgy kell célozni, ahogy a nyilakkal.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek