Sport

Percekre volt a bravúrtól a magyar fociválogatott Ronaldóék ellen, de a végén jött a dráma

Bors

Létrehozva: 2021.06.15.

Lejátszotta első mérkőzését a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a magyar fociválogatott. Sokáig tartva a világ egyik legjobb válogatottját, végül a hajrában kapott három góllal alulmaradt Portugália ellen.

Fociünnep volt a keddi Budapesten, miután szurkolók ezrei vonultak az utcán, hogy aztán a Puskás Arénában buzdítsák a portugálok elleni első Eb-csoportmeccsén a magyar válogatottat.

A Puskás Aréna az egyetlen helyszín a kontinenstornán, ahol teltház fogadta a játékosokat. Bár a mérkőzés első 20-25 percében a portugálok játszottak mezőnyfölényben, veszélyes helyzetet nem sikerült kialakítaniuk,  Gulácsi Péternek csupán egyszer kellett hárítania Diogo Jota lövésénél.

A 36. percben már Marco Rossi szövetségi kapitány csapata is veszélyeztetett, egy szabadrúgást követően Szalai Ádám fejesét Rui Patricio fogta magabiztosan.

Négy perccel később ismét Gulácsinak kellett védenie Diogo Jota lövésénél. Az első félidő legnagyobb helyzete pedig Ronaldo előtt akadt, azonban a portugálok legnagyobb sztárja a 43. percben a tizenhatoson belülről a kapu felé lőtt.

A második félidőben felpörögtek az események, előbb ismét Portugália előtt akadt egy helyzet, majd

Szalai Ádám, később pedig Sallai Roland is eleresztett egy lövést a portugál kapura.

Ezekből gól azonban nem született. Ahogy a másik oldalon Bruno Fernandes távoli lövéséből sem.  A mérkőzésen kiváló teljesítményt nyújtó Gulácsi ezt is hárította.

Negyedórával a vége előtt Ronaldo reklamált kezezést Fiola Attilánál a tizenhatoson belül, de sem a török Cüneyt Cakir játékvezető, sem a VAR nem látott szabálytalanságot.

A 80. percben Schön Szabolcs talált a kapuba, a Puskás Aréna közönsége hatalmas ünneplésben tört ki. Ám a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

Egy néző a pályára is rohant, őt a biztonságiaknak kellett kivezetniuk a stadionból.

A 85. percben a másik oldalon azonban már érvényes gólt született. Raphael Guerreiro megpattanó lövése gurult a magyar kapuba. Majd két perccel később Willi Orbánt látta szabálytalannak a játékvezető a tizenhatoson belül, amiért büntetőt ítélt a portugáloknak. A labda mögé Cristiano Ronaldo állt oda, és duplázta meg csapata előnyét. Sőt, a hosszabbításban a Juventus sztárja ismét megvillant, beállítva ezzel a 3-0-ás végeredményt.

A lefújás után a magyar csapat hatalmas vastapsot kapott a Puskás Aréna közönségétől.

Folytatás szombaton Franciaország ellen!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek