összetört

Szívszorító, Kapás Bogi elhunyt húgáról beszélt

bors

Létrehozva: 2022.10.06.

Hazatért a nászútjáról és elkezdte az edzéseket világ, és Európa-bajnok magyar úszónő, Telegdy-Kapás Boglárka. Az elmúlt év történései azonban megviselték a 29 éves sportolónőt.

A magánélete valósággal szárnyal Kapás Boglárkának, augusztus végén összeházasodott szerelmével, a szintén úszó Telegdy Ádámmal, ezt követően pedig Hawaii-ra utaztak nászútra.

Dúl a szerelem Kapás Boglárka és Telegdy Ádám között foto:Tumbász Hédi

Azóta már újra edzésbe állt a hétszeres Európa-bajnok, aki a Nemzeti Sportnak adott interjújában elárulta, a medencében nehéz éven van túl.

"Eltelt úgy egy év, hogy nem találtam a helyemet sem az edzéseken, sem a versenyeken" – vallott Kapás Boglárka. 

Az olimpiai szereplésem és a húgom halála miatt is el kellett telnie bizonyos időnek, hogy magamra találjak 

– úgy érzem, sikerült, megéltem annyi pozitív élményt, hogy lelkileg ismét erős vagyok.” 

Mindez azt is jelenti, hogy készen állok arra, hogy elkezdjek edzeni. Eddig ez nem így volt, most viszont már kijelenthetem, hogy rendben vagyok.

A 29 éves sportolónő célja, hogy a jövő évi fukuokai világbajnokságon újra a régi formájában versenyezzen.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek