Dráma

Sokkoló hír, Lionel Messi mindenkit ledöbbentett a döntő előtt

lm

Létrehozva: 2022.12.17.

Második világbajnoki döntőjére készül az argentin labdarúgó-válogatott legendája, Lionel Messi. A hétszeres aranylabdás azonban a finálé előtti sajtótájékoztatóján elárulta, ez lesz az utolsó vb-meccse.

Argentína legnagyobb sztárja, Lionel Messi vezetésével bejutott a döntőbe, ahol ellenfele Franciaország lesz. A hétszeres aranylabdás futballista először lehet világbajnok, 2014-ben már közel járt a sikerhez, ám akkor Németország végül elhappolta előle a trófeát. A finálé előtti sajtótájékoztatón természetesen a 35 éves játékos is megszólalt, aki elmondta, ez lesz az utolsó összecsapása a világbajnokságokon.

Lionel Messi
Világbajnoki döntővel búcsúzik a válogatottól Lionel Messi Fotó: AFP

„Büszke vagyok arra, hogy ebben a döntőben játszva fejezhetem be világbajnoki utamat" - nyilatkozta Messi a riportereknek, amit a Mandiner szemlézett.

Izgalmas, amit most átélek. Vasárnap lesz az utolsó meccsem egy világbajnokságon, hiszen sok év múlva lesz a következő (ugye 2026-ban) és nem hiszem, hogy eljutok oda, ezért remélem, hogy a létező legjobb módon tudom befejezni a vb-pályafutásom.

Az biztos, hogy Messi élete formájában játszik az argentin válogatottban: 2022-ben eddig 16 gólt rámolt be a nemzeti csapatban, ennél többet soha nem szerzett pályafutása során egy naptári évben a válogatottban, emellett a horvátok ellen 11. találat szerezte a vb-ken, ezzel Gabriel Batistutát megelőzve argentin rekorder lett. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek