Szamba

Szoboszlai Dominiké a nap csele, külföldön is őt csodálják – videó

lm

Létrehozva: 2023.03.28.

A magyar labdarúgó-válogatott könnyed győzelmet aratott Bulgária ellen (3-0) első Európa-bajnoki selejtezőjén. Az egész mérkőzésen remekül futballozó Szoboszlai Dominik cselsorozata előtt még az UEFA hivatalos oldala is fejet hajtott.

Vécsei Bálint góljával már a hetedik percben megszerezte a vezetést a magyar labdarúgó-válogatott Bulgária ellen, ezt követően Szoboszlai Dominik és Ádám Martin is betalált, így már az első félidőben eldőlt a három pont sorsa. A szabadrúgásból betaláló középpályás az egész mérkőzésen parádésan játszott, a bolgár játékosok nem igazán tudták tartani.

Szoboszlai Dominik parádés teljesítményt nyújtott Bulgária ellen

A második félidőben több remek cselsorozatot is bemutatott a bal szélről indulva, az egyik ilyen jelenet pedig olyannyira látványosra sikerült, hogy még az UEFA hivatalos oldala a nap cselének választotta az egyik szólóját, szúrta ki a Magyar Nemzet. Két védőt is pimasz, talppal elhúzós csellel vert át a csapatkapitány.

Szoboszlai remek formában térhet vissza Lipcsébe, az RB Leipzig április 1-jén, szombaton a Mainz ellen játszik a Bundesliga 26. fordulójában.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek