Lehet, hogy újabb testvérpár szerepelhet a vízilabda-válogatottban? A Varga és a Decker fivérek után a frissiben U18-as vb-t nyert Vogel Soma és Simon kaphat helyet Benedek Tibor csapatában.
Vogel Zsolt szerint az alma – szerencsére – messze esett a fától. A Fradi serdülő pólósainak edzője jobbára hajdani klubcsapatával, az Újpesttel ért el sikereket – BEK- és LEN-kupa-győzelem –, két fia, Soma és Simon azonban többre vitte, a hét végén Isztambulban aranyérmet nyert az U18-as világbajnokságon.
– A szüleim helyettem is szurkoltak a csapatnak, ám én nehezen viselem az izgalmakat, így itthonról követtem az eredmény alakulását – mondta az újdonsült világbajnokok papája. – Rendszerint a negyedek utáni szünetben telefonáltam a szüleimnek. Képzelheti, mit éltem át, amikor a fináléban öt-öt után következett a büntetőpárbaj. A spanyolok kétszer is ötméteresekkel jutottak tovább, reméltem, harmadszorra nem sikerül nekik. Jobban bírtuk idegekkel, és Soma is parádésan védett.
A Vogel gyerekek sorsa eleve elrendeltetett, hiszen annyi időt töltöttek a papával az uszodában, hogy a sportágválasztás kézenfekvő volt. Persze az igazi munka csak most kezdődik. Rio után talán újabb testvérpár szerepelhet a magyar pólóválogatottban.
– Az még elég messze van, mindenesetre Soma a Fradi nagycsapatában is bemutatkozhat, hiszen a következő évadban ő lesz a cserekapus – folytatta a büszke édesapa. – Simon viszont a kaliforniai Stocktonban, a Pacific University ösztöndíjasaként próbál szerencsét, mindössze egy napot tölt itthon, aztán decemberig nem is látjuk. Remélem, hasonló utat tud majd bejárni, mint az egyetem korábbi hallgatója, a budapesti Eb-ezüstérmes együttes tagja, Erdélyi Balázs.