Sport

Botrány a Honvéd Akadémián: Körözik a tanárral és nejével szexelő diákot

K. B.

Létrehozva: 2018.05.11.

<p>Mocskos részletekről vallottak a Honvéd Akadémia focistáit is zaklató tanár bírósági tárgyalásán. A férfi az egyik diákjával együtt szexelt a feleségével. </p>

Eltűnt az a fiú, aki a koronatanúja lehet az egyik fővárosi gimnázium és a Magyar Futballakadémia szexuális kényszerítés miatt bíróság elé citált korábbi tanárának pedofilbotrányában. A férfi egykori diákja ugyan feljelentést tett az ügyben, ám hiába idézték be, a tanúk padján nem jelent meg. Ő az a fiatal, aki a tanár egyik kolléganőjének vallomása szerint tizenhat évesen a férfival és feleségével hármasban bújt ágyba.

– A vádlott végignézte, ahogy a fiú szexel a feleségével, és a diákja elveszíti a szüzességét. A fiú és a férfi egymás után próbálták teherbe ejteni a nőt, két alkalommal is. A házaspárnak ugyanis nem lehetett közös gyermeke – mondta tanúvallomásában a vádlott kolléganője. Azt, hogy többször is hármasban szexeltek, a vádlott felesége is megerősítette a bíróságon, de elmondása szerint a diák ekkor már nagykorú volt.

Úgy tudjuk, a fiú és a nő között érzelmi viszony is kialakult, ami a vádlottat egyáltalán nem zavarta. Sőt olyan szándékai voltak, ha a felesége teherbe esik, hármasban nevelik fel a gyermeket. A fiút tanúként hallgatná ki a bíróság az ügyben, ám egy ideje lehetetlen vele felvenni a kapcsolatot. Még a tanár által zaklatott, ellene feljelentést tett Honvéd-focisták is hiába keresték, hogy vallomásával segítse az ügy felgöngyölítését. Információink szerint a rendőrség már körözi a fiatalt, akire több tízezer forintos bírságot is kiszabtak a vallomás megtagadása miatt. Lapunk megszerezte a fiú telefonszámát, ám mi sem tudtuk utolérni. Pedig a vallomása erősen súlyosbíthatná a férfira kiszabható börtönbüntetést, amely maximálisan tizenkét év lehet ebben az ügyben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek