Ahogyan azt vártuk: Gyurta Dániel megszerezte a londoni olimpián a magyarok második aranyérmét. Ráadásul világrekorddal!
Egy egész ország első helyet várt Gyurtától a 200 m-es mellúszásban, és ezen várakozásoknak fényesen eleget is tett a szám világ- és Európa-bajnoka. Az első 50 méter után a szám kétszeres olimpiai aranyérmes japán versenyzője, Kitadzsima Koszuke diktálta a tempót, de mögötte ott volt a második helyen Gyurta Dani.
Száz után sem változott a kép, aztán a harmadik hosszon jött a legendás Gyurta-henger. Igen, ekkor már ő tempózott az élen háromtized előnnyel, majd a legendás hajrája a negyedik hosszon is hatékony volt, sikerrel verte vissza mindenki rohamát, főként a brit Michael Jamiesonét, aki a végén nagyon igyekezett. Gyurta ráadásul világrekorddal szerezte meg kivételes pályafutása legbecsesebb érmét.
A 2:07.28 perces ideje csodálatra méltó, tizenkét év után (2000-ben, Sydney-ben Kovács Ágnes szerzett első helyet) és gyűjtött be újabb magyar úszóaranyérmet. A kardvívó Szilágyi Áron tehát nem árválkodik már, a Vasas sportembere vasárnap érdemelte ki a londoni magyar olimpiai válogatott első aranyérmét. Danié pedig a második!